
Szakmai napon látta vendégül március 7-én a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkerti Intézete szakmérnöki hallgatóit, valamint a Pest Vármegyei Építész Kamara Vác és környéke helyi csoport tagjait a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont. A Történetikert-kezelő szakmérnök hallgatók, építészek és mérnökök mellett az örökségvédelemben, műemlékvédelemben jártas szakmai munkatársak is nagy érdeklődéssel kapcsolódtak be - közel 60 fő vett részt az egész napos programon.
A nap kezdő programjaként vezetett séta keretében megtekintettük a Püspöki palotát és a püspökkertet. Dr. Varga Lajos segédpüspök köszöntő gondolataiban utalt a teremtett világ és a műemlékek fontosságára, valamint a felelősségteljes gondozásra irányította figyelmünket.
A püspökkert kerttörténeti tudományos kutatásainak eredményeiről Gecséné Tar Imola tájépítész számolt be. Előadásában a váci püspökkert különböző korszakait mutatta be; püspökkoronként láthattuk a kert fennmaradt történeti elemeit, emlékeit, gazdagságát a forráskutatások eredményeinek fényében.
A gondolatmenetet folytatva Hubayné dr. Horváth Nóra tájépítész a püspökkert tervezési folyamatáról, majd a 2021 óta elvégzett beavatkozásokról és a kert jelenlegi állapotáról beszélt. Kitért a növényállomány állapotára, az elvégzett fakivágásokra, fapótlásra és -ápolásra, végezetül pedig a tervezett fadoktori beavatkozásokról is képet adott. A következő előadást „Történeti kert egy egyházmegye kezelésében” címmel hallgathattuk meg, melynek során a karbantartás összetettségéről, az üzemeltetés nehézségeiről és a kertfenntartás mikéntjéről beszélt Bacsa Tamás üzemeltetésvezető.
A záróelőadásban a kert sokszínűségéről, annak tervezési, műszaki és szakmai előkészítéséről osztotta meg tapasztalatait Simon Mária, a Váci Egyházmegye főmérnöke. Feladatai közé tartozik a Vác területén lévő egyházi épületek, területek műszaki felügyelete, melynek keretében fokozott figyelmet kell fordítani a műemléki környezetre, történeti kertekre. Hangsúlyozta, hogy műemlék-helyreállító szemlélet szükséges a karbantartáshoz és az azon túlmutató helyreállításhoz. Fontos, hogy az értékeket, melyeket óvni akarunk, tiszteletben tartsuk, ugyanakkor élményszerűvé és hozzáférhetővé is tegyük azokat.
A délután folyamán a Püspökség turisztikai munkatársa, Szénási Dóra vezetésével újabb séta vette kezdetét. Bepillantást nyerhettünk a Székesegyház feltárt és helyreállított architektúrájába. A nap záróakkordjaként megtekintettük a Konstantin teret, majd a tér fenntartásának nehézségeiről és szépségeiről folyt eszmecsere az előadók és a résztvevők között. Az intenzív szakmai nap nemcsak a kerttervezők és szakmérnökök számára adott lehetőséget a kutatási anyagok megismerésére - az építész munkatársaknak, szakembereknek, laikus érdeklődőknek is gazdag programot nyújtott.