
Március 22-én, szombaton szakmai napot szerveztek az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mentálhigiénés képzésének jelenlegi és egykori hallgatói számára. A szakmai továbbképzést és a közösségépítést célzó program közel 60 fő részvételével valósult meg a főiskola és a Motiváció Képzési Műhely szervezésében a Motiváció Központban.
Pszichodráma, drogprevenció, pár-és családterápia. E három terület műhelyfoglalkozásai közül választhattak a március 22-i Apor mentálhigiénés szakmai nap résztvevői. Az első alkalommal megszervezett képzési napon párhuzamosan, 20-20 fős csoportokban zajlott a munka szakemberek vezetésével. „Hiánypótló volt a képzési nap, jó lehetőség azok számára, akik szeretnék továbbképezni magukat vagy az egyes módszerekbe betekintést nyerni. Szervezőként üdítő élmény volt látni a résztvevők motiváltságát, lelkesedését, sok jelenlegi és korábbi hallgató vett részt a programon. Mindemellett nagy hangsúlyt kapott a személyes találkozás és a közösségépítés, a szakmai együttműködés kialakítása is” – fejtette ki R. Hubert Orsolya mentálhigiénés szakember, a képzési nap egyik szervezője.
Az egész napos programnak a Motiváció Mentálhigiénés Műhely adott otthont a Migazzi-házban. A résztvevők az egyik műhelyfoglalkozáson önismereti feladatokon keresztül kerülhettek közelebb a csoportbizalom kiépítésének módszeréhez, valamint megismerkedhettek a pszichodrámában használt gyakorlatokkal. A Serdülőkor és drogprevenció workshopon a drogfüggőség kialakulásának rizikófaktorairól, a függőség fennmaradásának okairól és a megelőzésről esett szó, míg a pár-és családterápiáról szóló foglalkozáson a terapeuták megosztották tapasztalataikat és bemutatták a képzési lehetőségeket.
Az intenzív szakmai napon kikapcsolódásra is lehetőség nyílt: az ebédszünetben a HéBa (Hétköznapi Balladák) zenekar játékát hallhatták a résztvevők. A program főszervezői, Dr. Elekes Györgyi, a főiskola tanára és Tóth András egyházmegyei spirituális, mentálhigiénés szakember a jövőben is szeretnék hasonló programmal elősegíteni a főiskolai hallgatók szakmai fejlődését.
Fotó: Nagy Sándor