– Milyen céllal ment püspök atya Rómába? Úgy tudom, a hét elején érkezett.

– Húsvét után egy pár napra jöttem ide a fokolárés barátaimhoz. Én magam is a Fokoláre papja voltam, most is kötődöm a lelkiséghez. Összetartunk, jó baráti viszonyt ápolunk azokkal a püspökökkel, akik a Fokoláréhoz tartozó papok voltak. Én úgynevezett önkéntes voltam. A szomszéd országokban is vannak olyan püspökök, akik elkötelezett tagjai a lelkiségnek. Összejárunk rendszeresen, havonta Zoomon szoktunk találkozni, nyáron pedig egy közös nyaraláson veszünk részt. Szerettem volna kilépni egy kicsit az otthoni örömteli, de fárasztó feladatok közül. Nekem nagyon kedves Róma, a Katolikus Egyház központja, ráadásul a Fokoláre lelkiségnek is itt van a központja Róma agglomerációjában, Grottaferratában. Ide jöttem hát egy kicsit megpihenni a barátaim közé. Nem akartam hivatalos dolgokat intézni, de mivel a szívemben vannak a kispapjaink, azzal kezdtem az utamat, hogy bementem a Collegium Germanicum et Hungaricumba, ahol a magyar kispapok tanulnak. Egyik váci egyházmegyés kispapunk, Farkas Ákos ott él, és a Gregorianán tanul, meglátogattam őt.

– Hogyan értesült a Szentatya haláláról?

– Hétfőn kora reggel Ákos értem jött a repülőtérre. Nyolc óra húszkor érkezett meg a gépem a Fiumicinóra, kilenc óra körül már bent voltunk a Germanicumban. Mivel a kispapoknak most szünete van, sokan elmentek nyaralni, de a magyarok jó része ott maradt. Persze voltak a házban nem magyarok és elöljárók is. Ákossal éppen beszélgettem, amikor kapott egy sms-üzenetet. Tőle tudtam meg, hogy meghalt a Szentatya. Rögtön imádkoztunk együtt egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Aznap 11 órakor a szentmisét felajánlottuk a Szentatyáért, együtt mutattuk be azokkal a magyar atyákkal, akik ott tanulnak – többnyire határon túliak –, illetve a spirituális atyával, aki egy magyar jezsuita.

A kispapok és az atyák azt mondták nekem, vigasztalásként élték meg, hogy éppen most érkeztem, amikor a Szentatya, aki Róma püspöke is, elment ebből az életből.

A szentmisét úgy mutattuk be, hogy se a pápa, se a püspök nevét nem mondtuk be, hiszen sede vacante van. Örömteli volt, hogy együtt lehettünk.

– Hogyan érintette Ferenc pápa halálhíre?

– Délután, kora este Grottaferratába jöttem. Közben járt az eszem a Szentatya halálán, ami engem is váratlanul ért.

Látszott, hogy gyenge, de annyira szívós és erős akaratú volt! Gondoltam, sokáig lesz még köztünk ebben az állapotban. Ehhez képest villámcsapásként ért, hogy ilyen gyorsan…

Van itt egy kedves püspök barátom, aki szintén fokolárés pap volt, Stefano Russo, Frascati és Velletri-Segni püspöke. Vele is imádkoztunk a Szentatyáért, együtt mondtunk szentmisét.

– Meglátogatták a ravatalát?

– Ahogyan a papi közösséggel beszélgettünk, megfogalmazódott bennem, hogy mindenképpen szeretnék elmenni Ferenc pápa ravatalához. Végül ketten, egy itteni fokolárés atyával csütörtökön mentünk be a Szent Péter térre. Az utat úgy kell elképzelni, mintha Vácról Budapestre utaznánk. A ravatallátogatáshoz nem jelentkeztem be mint püspök, hiszen mivel pihenni jöttem, nem hoztam magammal reverendát, csak papi civilt és mellkeresztet.

Zarándokként beálltunk a tömegbe, az emberekkel együtt gyalogoltunk egészen az Ottaviano metrómegállótól.

Nagy szerencsénk volt, a gondviselés a segítségünkre jött. Azt mondják, három-négy órát kell várakozni, nekünk másfél óra alatt sikerült Ferenc pápa ravatalához jutnunk. A menet felénél ugyanis a biztonságiak észrevették, hogy püspök vagyok, az atya meg pap. Kivettek a tömegből, és mondták, hogy menjünk velük. Így előztünk egy nagyot. Tulajdonképpen Ferenc pápa stílusú volt a zarándoklatunk a ravatalához, mert nem kértünk külön protekciót, hanem az emberek között, velük együtt haladtunk. A ravatalnál viszont megkértem, hadd mehessünk oda a pápa koporsójához, mert láttam, hogy püspökök, érsekek, bíborosok és fontos világi vezetők bemehetnek az elkerített részre. Beengedtek minket is az atyával, így egészen közelről láttuk Ferenc pápa holttestét, ott imádkozhattunk érte. Különleges pillanat volt, mert még nem voltam pápa ravatalánál.

Az életemben két pápa volt különösen meghatározó. Az egyik II. János Pál, mert kiskamasz koromban lett pápa lengyelként, ami majdnem olyan volt számomra, mintha magyar lett volna. Családreferens püspök vagyok, ezért is kedves nekem.

Ferenc pápa pedig azért meghatározó, mert ő nevezett ki püspöknek. Annak a pápának a ravatalánál lehettem, aki püspökké tett.

Találkoztam vele háromszor személyesen, bár nagyon rövid időre. Ezek nagy élmények voltak számomra, az eszembe jutottak. Amikor itt volt Budapesten, nem volt idő beszélgetni vele, de megköszöntem neki a szavait, hiszen a püspökök pásztori szolgálatáról beszélt, és nagyon megérintett a bárányszagú pásztor képe. Megfogta a kezemet mindkét kezével – ez szeretetteljes, atyai vagy idősebb testvéri mozdulat volt. Találkoztam vele 2023-ban is, amikor apostoli látogatást tett Magyarországon, de még előtte is, a püspökök kurzusán. Ekkor 152 püspök állt sorban, épp csak annyi időm volt, hogy egy mondatot váltsak vele. Mivel ez még a második magyarországi látogatása előtt történt, azt mondtam: „Várjuk Magyarországon.” Felkiáltott hangosan: „Ungheria! Isten hozott!” Tudta, hol van Magyarország, és kik vagyunk mi. A ravatalnál felfoghatatlannak tűnt, hogy tényleg elment… Láttuk, hogy beteg, de hát ez a valóság…

– Mit tapasztalt a tömegben?

– A ravatal felé menetel egyrészt megrendítő volt, ugyanakkor – talán furcsán hangzik, de – volt valami szépsége is: betöltötte az imádság, az emberek kedvessége, a különböző szolgálattevők, rendőrök, önkéntesek, biztonságiak szolgálatkészsége. Nagy békességet tapasztaltam. Mindenféle helyről jöttek emberek. Éppen két hölggyel kerültünk egymás mellé, azt hittem, hogy szlovákok, valamit mondtam nekik szlovákul. A fiatalabb angolul válaszolt, hogy nem érti. Kiderült, Törökországból jöttek, édesanya és a lánya. Mondták is, mennyire szép Budapest.

Mindenféle ember volt a tömegben, és a sokszínűség békés menetet alkotott.

– Milyen a hangulat most az utcákon?

– Rómában nagyon nagy most a tömeg. Többször voltam már itt, szeretek egyénileg zarándokolni a nagy bazilikákba, de mindent felülír a Szentatya ravatala körül lenni, az ő temetésére készülni. Találkoztam egy hölggyel, aki zokogott, amikor eljött a ravataltól, nyilván megérintette őt. Mások kíváncsiságból akarják látni Ferenc pápát a koporsóban. Jó megtapasztalni, hogy a Szentatya halála nem csak az Egyház magánügye. Nagyon sokakat megérintett, mindenféle embert meg tudott szólítani.

Az Egyház sokaknak szimpatikus lett. Jó katolikusnak lenni most, de nemcsak azért, mert Rómában vagyunk, hanem mert még a nem hívők is nagy szeretettel vannak felénk a pápa miatt.

Élmény volt itt lenni a Szentatya ravatalánál, átélni a légkört, pap és püspök barátaimmal együtt lenni Olaszországban ebben a helyzetben.

Fotó: Marton Zsolt püspök saját képe (a váci megyéspüspök Stefano Russo-val, Frascati és Velletri-Segni püspökével).

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír