A munkatárs feladata, hogy keresztény értékrend alapján, a Katolikus Egyház küldetéséből fakadóan lelkigondozói jelenléttel kísérje a kórházban ápolt betegeket, hozzátartozókat és az egészségügyi dolgozókat. A szolgálat során kiemelt hangsúlyt kap az együttérző meghallgatás, az imádságos jelenlét, valamint a betegek lelki támogatása és – szükség esetén – a szentségekhez való hozzásegítés előkészítése.
A kórházi jelenlét nem csupán munka, hanem küldetés: imádságos kísérés, vigasztalás, csendes odafigyelés, és mindaz, amit az emberi élet határhelyzetei megérdemelnek.
Elvárások:
- -Katolikus vallását gyakorló hívő munkatárs,
- -Lelkigondozói, hittanári vagy segítői végzettség (vagy annak folyamatban lévő tanulmányok),
- -Jó kapcsolatteremtő készség, érett személyiség, önállóság a csapatmunkára, szupervíziós képzésekre, szakmai tanfolyamra való nyitottság,
- -Felhasználói szintű számítógépes ismeretek.
Amit kínálunk:
- -Teljes munkaidős, bejelentett alkalmazotti jogviszony,
- -Módszertani és szakmai támogatás, rendszeres szupervízió,
- -Egy összetartó, hivatásában elkötelezett szakmai közösség,
- -Folyamatos képzési és fejlődési lehetőségek.
Ha úgy érzi, hogy szívesen lenne jelen a kórházi osztályokon Isten gyengédségét közvetítve és kész az emberek mellett lenni a nehézségekben – szeretettel várjuk jelentkezését az alábbi email címre: hr@vaciegyhazmegye.hu
Jelentkezési határidő: 2025.06.30.