A Váci Egyházmegye Pasztorális Helynöksége Missziós Műhely keretében keresi a választ arra, hogyan lehet megfelelően megszervezni több település lelkipásztori ellátását, amikor a papi hivatások és a hívek száma is csökken. Június 3-án a Missziós Műhely vendége Gere Dávid Márk atya, a Veszprémi Egyházmegye papja volt, aki Nemesvámos és 12 kisebb-nagyobb létszámú település plébánosa. A legkisebb 70 fős, a legnépesebb 2800-3000 lakosú.

13 települést lát el plébánosként, egy káplánnal közösen. Előadásában bemutatta, hogy nemcsak a plébániák száma és távolságuk határozza meg a papi szolgálat ellátását. Ezeken a plébániákon a cél, hogy egy nagy közösség jöjjön létre és gyakran több falu közösen tartja a liturgikus ünnepeket is. Mióta van ez így?

Amióta Nemesvámoson szolgálok ez így van, az első pillanattól kezdve így akartam működtetni a plébániákat és a hozzájuk tartozó fíliákat. Természetesen karácsonykor, húsvétkor, vasárnapokon, minden településen van szentmise, vagy igeliturgia. Lényegesnek tartom, hogy az időpontjaik is állandóak legyenek. Amikor tehát arról beszélek, hogy közösen ünneplünk, az elsősorban az elsőáldozást, bérmálást, valamint a húsvéti szent három nap szertartásait jelenti. Közös még a fatimai ünnepünk, mivel Fatima-templomot építünk, de az épülő templomban megtartott engesztelő napokat is ide sorolom. A változást az jelentette, hogy korábban a települések mind külön gondolkodtak magukról, most már ez nem teljesen így van. A közös elsőáldozások, bérmálások, valamint a húsvéti szent három nap összekovácsolják a híveink egy jó részét. Nem mindenkit, de egy meghatározott részét azoknak, akik egyébként vasárnap misére járnak.

Hogyan fogadták a hívek, hogy csak az egyik településen lesz például nagypénteki keresztút és ha részt szeretnének venni rajta, el kell menni a másik faluba?

Nagyon különböző reakciókat láttam. Voltak, akik számára ez nem jelentett gondot, mások tiltakoztak, majd mégis csatlakoztak, megint mások elmaradtak. Természetes, hogy a hívek ragaszkodnak a saját szertartásaikhoz, de emiatt nem lehet fenntartani egy olyan rendszert, amit nem bírunk el. Nem azt mondom, hogy mindent változtassunk meg és vessük el a régit, de a legfontosabb mégis az, hogy a mai világban a mai erőforrásainkkal közvetítsük az evangélium üzenetét.

Évtizedek óta szolgál Nemesvámoson, milyen emlékei vannak a kezdeti időszakról?

1998-ban kerültem a településre és hat évig csak, mint hittanár dolgoztam. A nemesvámosi iskolában a veszprémfajsziakat és a nemesvámosiakat, illetve Tótvázsonyban a hidegkútiakat és a tótvázsonyiakat tanítottam, ebből a szögből szemléltem, mi történik a plébánián. 2004-ben szenteltek pappá, rögtön kápláni beosztást kaptam Nemesvámoson, majd 2005-ben plébános lettem Nagyvázsonyban. Hittantanárként azt láttam, hogy azok a gyerekek ismerik csak egymást, akik ugyanabba az iskolába jártak. A bérmáláson vadidegenként ültek egymás mellett. Így született meg a rókapusztai hittanos tábor ötlete 2002-ben, ahova már négy faluból érkeztek, évről évre egyre többen. Ez egy nagyon fontos motorja lett a lelkipásztorkodásnak bár nem ezért hoztuk létre. Itt tanulják meg gyerekek az önkéntességet, az egymásra figyelést, a szolgálatvállalást, és nem utolsó sorban vallásos nevelést kapnak. Tehát így kezdődött, így indult el a közösségépítés a falvak között.

Vannak segítői, akikkel együtt dolgozik?

Legfőbb munkatársam Pius atya káplánként, illetve a két hittanár. Öt óvodában és négy iskolában tanítunk hittant, utóbbiból egy katolikus. Nagyjából 300 hittanosunk van ezen a 13 településen. Rajtuk kívül van egy közgazdász munkatársam, aki a plébániai irodát vezeti és a pénzügyeket irányítja, egy másik a központi épület rendben tartásáért felel, illetve van egy karbantartónk, aki mind a 13 településen elvégzi a szükséges feladatokat. Nagyon kevés az önkéntes, sokkal többre lenne szükség, de helyenként vannak jó jelek, jó segítség már.

Mi a véleménye, milyen képességek szükségesek egy ilyen feladat ellátásához?

Úgy gondolom, nem szabad képességekhez kötni. Nagyon sokfélék vagyunk, nagyon sokféle adottsággal, és ettől lesznek egyediek ezek a plébániák. Szerintem, ami igazán lényeges, hogy az egyháznak is „profitorientált” módon kell működni. Csak nem pénzben, hanem a lelki haszonban érdekelt. És azt gondolom, minden papnak föl kell tenni a kérdést, mit akar Jézus azok között az emberek között, azon a földrajzi területen, ahol ő a felelős. Mit tudok tenni ezekkel az adottságokkal, ebben a pénzügyi helyzetben, ennyi villanyórával és ennyiféle szokással annak érdekében, hogy ez egy előremutató közösség legyen, hogy ez a közösség tanúskodjon a meghívottságáról?

Kap megerősítő, feltöltő visszajelzést a hívektől, hogy jó úton haladnak?

Sok ilyen ajándék van, és a nehézségeket is sokszor az ajándékokhoz sorolom. Amikor látom, hogy egy liturgia jól sikerül, és mindenki emelkedetten megy haza, amikor megköszönik, vagy amikor az emberre rámosolyog egy gyerek, mert egy szentséget fölvett. Sok öröm van. Néha még az is előfordul, olyan visszajelzés érkezik, amire nem számít az ember. Például valaki közzétesz egy posztot, akár meg is jelöl, és a világ előtt vállalva megköszön valamit. Ez azt üzeni, nem dolgoztunk hiába, és ilyenkor Jézus megveregeti a vállamat.

Mi az, amit eredményként tud értékelni?

Az biztos, hogy újdonság volt, hogy közösek lettek az ünnepek. Választani kellett: elfogynak az emberek a liturgikus alkalmakról, vagy olyan liturgikus eseményen vesznek részt, ahol nem öten vannak, hanem százan. Ráadásul a liturgikus közösségen kívül egyfajta társadalmi közösségalkotás is létrejött, meg tudjuk mutatni azt, hogy az egyház továbbra is él, és hogy egy közösség vagyunk. Ez olyan ajándéka Istennek, ami megmutatkozik, érezhető egy idő után.

A beszélgetés elején említette, hogy templomot építenek. A hívek száma csökken, és épül egy templom.  Miért van szükség erre a templomra?

A templomépítés egy tőlem független, 1994-ben született elhatározás. A település akkori temploma nagyon rossz állapotba került, drága lett volna a felújítás, és a Jóisten ezt a vágyat ültette a hívek szívébe. Időközben megnőtt Nemesvámos és a környék 13 településének lett egy plébánosa. Most már úgy építjük ezt a templomot, hogy nem csak ennek a régiónak lesz a katolikus központja, hanem a fatimai üzenet egy hordozója az egyházmegyében. A Fatimából hozott földet beépítettük a templom alapjába. Szimbóluma ez a templom annak, hogy Isten készít számunkra ma is helyet, itt van velünk, akar bennünket. Újra kell majd gondolni, hogyan akarjuk élni az egyházközségi életünket, mert új a templom, egy kicsit új a közösség is, de attól még az örök Krisztust követjük, és a változatlan evangéliumot. Rá kell ébredni arra, mi az, amit most kér tőlünk az Isten. Nagyon fontos szerintem, hogy minél több ember megérezze a meghívottságot. Ezt pedig akkor fogják megérezni, ha mi magunk is tanúságot teszünk róla, ha kibontakozunk ezen az úton, és azt mondjuk Jézusnak, hogy igen, akarom. Ha ezt tudjuk közvetíteni az épületeinkben, a közösségeinkben, a szervezeteinkben, akkor talán az emberek is elindulnak Jézus felé.

Csernóczky Judit