Templomunk évtizedek óta szolgálja a helyi katolikus közösséget. A rózsafüzér imádság mindig fontos szerepet játszott az egyház életében, így templomunk védőszentjének ünnepe nemcsak liturgikus alkalom, hanem arra is hív, hogy újra felfedezzük az imádság erejét és megerősítsük hitünket a mindennapokban.
Idei búcsúnk ünnepi szentmiséjét Gável Henrik atya mutatta be, dr. Lengyel Zsolt plébános atya meghívására, s így együtt mutatták be a szentáldozatot, közösen adtak hálát a templomért és közösségünkért. A napi evangéliumra építve ezt a gondolatot erősítette bennünk, amit az apostolok kértek: „... növeld bennük a hitet! ....” (Lk 17,5) S hogyan lehet növelni, erre nincs konkrét válasz. Viszont a szentek életszentsége, erős hitük tanúsága, az Istenre való teljes ráhagyatkozásuk ad nekünk segítséget. Őket kérve, rajtuk keresztül tud Isten segíteni, hitük és szentségükön keresztül tud Jézus cselekedni.
A szentmisét követően a hívek a templomkertben felállított sátrak alatt gyűltek össze közös ebédre, ahol jó hangulatban, baráti beszélgetések mellett folytatódott az ünnep. Megtiszteltek bennünket a meghívott atyák is, így a volt plébánosunk Pálfalvi Tamás atya, s eljött hozzánk Veresegyházról Rolik Róbert atya is. Vele érkezett Jácinta nővér, aki a papokért külön imádságos közösséget hozott létre. Később megérkezett Csiba Tibor esperes atya, így a hívek és a papság együtt örült a templom ünnepi alkalmának.
Már kora hajnalban 15 fős lelkes csapat a főzést, előkészületeket, sátrak felállítását, terítést és vendégfogadás csínját-bínját szorgosan végezte. Előtte lévő napon a nagy ifik a kertet is rendbe hozták a vendégek fogadására. A finom ételek, a baráti beszélgetések és a jó hangulat mind hozzájárultak ahhoz, hogy a búcsú valóban közösségi élmény legyen.
Nemcsak szép, meghitt hangulat és ünnep volt, hanem a közel 100 vendég arról tett bizonyságot, hogy a keresztény közösség él Maglódon, nem beszélve arról a csodáról, hogy nem számítva ennyi vendégre, mindenki testi-lelki jóllakottság örömével tért haza otthonába.
Hiszem, hogy a Lélek nemcsak megtart, hanem gyümölcsöt is teremt, s érlel. Itt Maglódon is.
Forrás és kép: dr. Fülöp Krisztina katekéta