- Szociál pedagógus szakon végzett, hogyan esett erre a területre a választása és milyen utat járt be eddig a szakmában?
- Már középiskolás koromban megfogalmazódott, hogy a segítő szakmában szeretnék elhelyezkedni. Nem ápolónak képzeltem el magam, csak azt tudtam, segíteni szeretnék az embereken. Abban az időben, amikor Pécsre az egyetemre jelentkeztem, még nem volt olyan ismert a szociális munkás szak. Tanultam, közben férjhez mentem, megszületett az első gyerekem. Szociálpedagógusként végeztem Esztergomban, az akkori Vitéz János Főiskolán. Utolsó éves voltam, amikor megalakult a gyermekjóléti szolgálat. Először Dorogon helyezkedtem el a Családsegítő Központban, itt kezdtem gyerekvédelemmel foglalkozni, később átkerültem Esztergomba a Gyermekjóléti Szolgálathoz. Úgy éreztem, ez a terület áll leginkább közel hozzám. Közben személyügyi igazgatási szakon megszereztem a második diplomámat az Államigazgatási Főiskolán és átkerültem a gyámhatósághoz, ahol szintén gyerekvédelemmel foglalkoztam. Hosszú és nehéz évek voltak, ahol találkoztam: védelembevétellel, családból való kiemeléssel. A legnehezebb az volt számomra, hogy azt éreztem nincsenek megfelelő eszközök a kezemben. 13 év után úgy gondoltam, váltanom kell, és egy idősek átmeneti otthonába kerültem. Ez alatt az időszak alatt tettem le a szociális szakvizsgát, majd a fogyatékos ellátásban helyezkedtem el. Az esztergomi Szent Rita Fogyatékosok Otthonát vezettem közel hat évig, ahol egy éves kortól kerülhettek be súlyos-, halmozottan sérült gyermekek. Előfordult több esetben, hogy a kórházból hoztunk el olyan gyermeket, akiről a szülők születésükkor lemondtak, mert lelkileg nem tudták felvállalni azt a terhet, ami egy súlyosan sérült gyermek nevelésével jár.
Hat év után úgy éreztem, kellene egy kis pihenés, ekkor találkoztam Pálfay Gellérttel, a Szamaritánus Szolgálat igazgatójával. Hamar kiderült, hogy közös nyelvet beszélünk, ami szerintem az eredményes munka alapja. Fontos a hasonló értékrend számomra, így az is, hogy egyházi intézményben dolgozhassak. Egészen más úgy dolgozni, hogy hasonlóan gondolkodunk bizonyos dolgokról, főképp azzal kapcsolatosan, hogy a ránk bízottakkal - ellátottakkal, hozzátartozókkal és dolgozókkal - hogyan bánunk, milyen értékek mentén haladunk. Könnyebb úgy értékes, emberi dolgokkal foglalkozni, ha megvan az egyetértés, az elfogadás, a bizalom és a kölcsönös tisztelet.
- Miben különbözik a gyerekvédelemben és a gyámhatóságnál végzett szociális munka az idősellátástól?
- Más jellegű a két terület, de mindkét esetben az ellátott mögött ott van egy család is, nem lehet csak a gyermeket, vagy csak az idős embert gondozni. A gyámhatóságnál nagyon egyértelműen meg vannak húzva a határok, pontosan be kell tartani az eljárásrendet. Az idősellátás gyakorlatiasabb, attól kezdve, hogy valaki megkeres, már kezdem megismerni a körülményeit, a szokásait, az egyéniségét, hogy mi a számára a legfontosabb, hogy a lehető legjobb ellátást tudjuk számára biztosítani. Lehetőséget adunk arra, hogy ő is megismerje az intézményt még mielőtt beköltözik, hogy amikor megérkezik hozzánk, ne idegenként érkezzen. A változás mindenkinek nehéz, a biztonság pedig mindenki számára fontos, a gyermeknek és az idősnek egyaránt.
- Nehéz bekerülni a Szent Hedvig Idősotthonba? Hosszú a várólista?
- Nem mondhatom, hogy hosszú a várólista, mert tudom, hogy máshol éveket kell várni a bekerülésre. A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata 2022-ben vette át az intézményt az államtól. Az átvételkor az ellátottak, a hozzátartozók és a dolgozók is tartottak a változástól. Az első év gyakorlatilag arról szólt, hogy megnyugtassuk őket: biztonságban vannak, az ellátottak megkapják a megfelelő ellátást, a dolgozóknak megmarad a munkahelye. Amikor látták, hogy nem rosszabb, hanem jobb ellátásban részesülnek, megnyugodtak. A dolgozói csapat fele leszámolt az átvételkor, de egy éven belül összeállt egy olyan gárda, aki színvonalas ellátást tud biztosítani a mai napig, amit a külső visszajelzések támasztanak alá. Nem minden kolléga vallásos ember, de a hivatástudat és a munka iránti alázat, az értékrend elfogadása ad egy olyan erőt, amit az ellátottak és a hozzátartozók is megéreznek.
- Az idősellátásban is ki lehet égni?
- Szerintem minden munkában ki lehet égni, leginkább ott, ahol emberekkel foglalkozunk. 1998 óta vagyok a pályán, többször éreztem, hogy nem könnyű, hogy váltanom kellene. Aztán valami mindig visszatart és viszem tovább és mindig találok valami örömöt és mindig kapok valahonnan új lendületet. Évente egyszer - kétszer elmegyek lelkigyakorlatra és egy kisebb vagy nagyobb zarándokútra. Medjugorjéba körülbelül tíz alkalommal jártam és mindig feltölt és továbbvisz az úton. Mellette ott van a kegyelem, amit a munkám során több alkalommal éreztem, különösen mióta ebben az intézményben dolgozom.
- A dolgozók számára is tudnak szervezni feltöltődő alkalmakat?
- Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak szakmai továbbképzésen vegyenek részt a kollégák, hanem olyan lehetőséget is biztosítsunk számukra, ami lelki feltöltődést is nyújt. Szakápolást is végzünk az intézményünkben, így a továbbképzések, képzések folyamatosak, mivel az otthonban ápolók, szakápolók és gondozók, mentálhigiénés szakemberek látják el a feladatokat.
Ebben az évben szupervízión vehettek részt, tavaly csapatépítő napot szerveztünk. November elején egy olyan elsősegély tanfolyamot szerveztünk, ami olyan vidámra sikeredett, hogy felért egy csapatépítő nappal. Az előadó összehozta a kollégákat, lekötötte a figyelmüket és tudást is átadott. Törekszünk arra, hogy legyenek közös, minőségi programok, amelyek pozitív hatással vannak a dolgozókra. Minden évben közös vacsorával ünnepeljük a karácsonyt.
- Milyen kihívásokkal kell szembenéznie napról napra?
A fenntartó váltást követően az első év nagyon kemény munkával telt, amíg az összes szolgáltatóval, beszállítóval, minden területen újra tárgyaltuk az együttműködés feltételeit, új szerződéseket kötöttünk és biztosítottuk az intézmény működését. Ebben a fenntartó és a kollégák támogatása sokat segített. Több, mint három éves közös munkánk meghozta a gyümölcsét. Jó hírünk van a városban, sokan keresnek minket. Már úgy keresnek meg, hogy hivatkoznak arra, aki ajánlott minket. Kórházak az ápolási osztályról is hozzánk küldik az időseket. Ez nagy elismerés számunkra.
Több helyen voltam már vezető, elképzeltem, hogy egyszer majd egy nagyon jó dolgozói csapatot fogok vezetni. Úgy gondolom, hogy most kerültem ehhez a legközelebb, de ezért folyamatosan tenni kell. Ahhoz, hogy egy ellátás jól működjön, nem utasítani, hanem terelgetni, kísérni kell az embereket, ehhez azonban szükséges egy alázat a feladat iránt. A legfontosabb annak az átadása és elfogadása, hogy az ellátás miről szól, mert az embereknek nem csak teste, hanem lelke is van, azzal is kell törődni. Nem mindegy, hogyan szólunk az ápoltakhoz, mosolygunk-e rájuk. Van, akinek ez könnyen megy, másnak kevésbé. Abban is segíteni kell a dolgozókat, hogy egymással jó kapcsolatban legyenek, tudják elfogadni a különbözőségeket.
- Mekkora igény van az idősotthonokra? Mi várható az idősellátás területén a jövőben?
- Egyre nagyobb igény van rá, ez a tapasztalatom. A társadalom öregedése, az idős népesség arányának növekedését jelenti, ami újabb kihívásokat jelent. A társadalom nincs felkészülve rá, sem az ellátórendszer, sem az egészségmegőrzés szempontjából.
A munkavállalás egyre kitolódik így nem tudnak az idősekre, a szülőkre, a nagyszülőkre felügyelni, de szeretnék, hogy biztonságban legyenek és megfelelő színvonalú ellátásban részesüljenek. Ameddig csak lehet, otthon tartják őket, és az idős emberek se szívesen mennek be az intézménybe. Sokszor már nagyon rossz fizikai, szellemi állapotban kerülnek be az otthonba. Úgy gondolom újra kellene gondolni az ellátórendszert és az új igényeknek megfelelően kialakítani.
Fotó: Váci Egyházmegye