
2026. február 20–22. között két helyszínen, összesen ötvennégy résztvevővel zajlottak le azok az Emmausz kurzusok, amelyek a feltámadt Krisztussal való személyes találkozás élményét voltak hivatottak elmélyíteni. A beszámolók szerint mindkét helyszínen a nyitott szívek, a közös ima és az Ige gyógyító ereje tette felejthetetlenné a hétvégét.
Míg Karancsságon az Élő Víz és a Noé Bárkája Iskolaközösség együttműködésével huszonhatan járták végig az emmauszi utat Kapás Attila atya támogatásával, addig Dunakeszin a helyi hívek és lelkipásztorok, az Új Aratás Iskolaközösség tagjai és barátai szervezték és bonyolították le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján a programot huszonnyolc fő részvételével.
Az Emmausz kurzus célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek Isten szavával – Isten Igéjén, a Szentíráson keresztül – és annak olvasása, hallgatása, követése, életre váltása új életet adjon nekik. A kurzuson résztvevők végigjárták a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat azért, hogy az ő szívük is "lángra gyúljon".
A kurzus résztvevői nem csupán elméleti oktatáson vettek részt, hanem egy mély, személyes lelki folyamaton mentek keresztül, amelynek során saját életútjukon is felismerték a feltámadt Jézust.
„Az Úr valóban gyógyította a résztvevőket, reményt adott és nyitottabbá tette őket egymás felé is.” – számolt be az egyik résztvevő. Ezek a napok lehetőséget teremtettek arra, hogy az Ige ereje által, a kereső testvérek valódi reményt kapjanak, miközben a tanítások és a közös imák hatására elindultak a belső gyógyulás útján.
Forrás és fotó: A karancssági és dunakeszi Emmausz kurzus résztvevői