Az ország különböző pontjairól érkező karitászos munkatársak és önkéntesek a bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhelyen gyűltek össze. A résztvevők egy csoportja már május 29-én útnak indult: a Karitász zászlóját hordozva 28 kilométert tett meg Várpalota és Fehérvárcsurgó között, majd másnap Fehérvárcsurgóról Bodajkra érkezett, teljesítve a szimbolikus, 35 kilométeres zarándokutat.
A gyalogos zarándokok fogadását követően ünnepi szentmisét mutattak be. A szentmise főcelebránsa Fekete Szabolcs Benedek püspök, a Katolikus Karitász elnöke volt; koncelebráltak a Karitász igazgatói és az egyházmegyei csoportokkal érkező atyák.
A zarándoklaton Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója felidézte: a szervezetet 95 évvel ezelőtt, a gazdasági világválság hatására alapították. A történelem viszontagságai később ellehetetlenítették a szervezett működést, a segítő szolgálat azonban titokban, sokszor rejtett formában, de rendületlenül folytatódott a rászorulókért. A Katolikus Karitász 1991-ben alakulhatott újjá: létrejött az országos központ, amely ma a 16 egyházmegyei karitászközpont ernyőszervezeteként koordinálja a magyarországi és nemzetközi segítő tevékenységet.
A budapesti országos központ irányítja a programokat, biztosítja a források hatékony felhasználását, és nyolc fő tevékenységi területen közvetlenül is részt vesz humanitárius és szociális feladatok ellátásában (idősek és betegek; rászoruló családok; fogyatékosággal élők, megváltozott munkaképességűek; hajléktalanok; hátrányos helyzetű kisebbségek; üldözött keresztények és menekültek; szenvedélybetegek; humanitárius katasztrófák áldozatai). A 16 egyházmegyei központ helyi szinten szervezi és valósítja meg a segítségnyújtást, figyelembe véve az adott régió sajátosságait és szükségleteit. A hálózat erejét a plébániai csoportok adják: országszerte 730 plébánián közel 8000 állandó és mintegy 1500 alkalmi önkéntes tevékenykedik a nehéz sorsú emberekért.
Zagyva Richárd köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt 35 évben a Karitász szolgálatában álltak, és vigaszt, reményt nyújtottak a rászorulóknak. „Az, hogy ma itt együtt vagyunk ennyi helyről, azt is kifejezi, hogy a Katolikus Karitász nemcsak szeretetszolgálat, hanem közösség is” – fogalmazott. A bodajki befogadó közösség vendégszeretetére utalva hozzátette: a zarándokok ezen a napon hazaérkeztek.
A délutáni fakultatív programok a karitatív szolgálat lelki, közösségi és szakmai dimenzióit állították középpontba. A résztvevők a karitászos identitásról, az Egyház nevében végzett segítő küldetésről és annak evangéliumi alapjairól hallhattak kerekasztal-beszélgetést. A lelki elmélyülést orgonával kísért áhítat és keresztútjárás segítette. A szakmai pódiumbeszélgetés a Karitász mindennapi munkájának megújuló formáit mutatták be: szó esett a szociális innovációkról, a felzárkóztatási, szenvedélybeteg-segítő és egyházmegyei intézményi tapasztalatokról, valamint a székesfehérvári Szent Kristóf Ház fogyatékossággal élő embereket támogató küldetéséről is.
A jubileumi alkalom egyszerre adott hálát az elmúlt 95 év szolgálatáért és erősítette meg a folytatás felelősségét: a Katolikus Karitász országos hálózatán keresztül továbbra is a rászorulók mellett áll, és embertől emberig érő, személyes segítséget nyújt.