Hogy miért pont őt választottuk táborunk témájául? Szent Ferenc halálának 800 éves évfordulóját ünnepeljük ebben az évben, ezért gondoltunk arra, hogy a gyerekeknek is érdemes bemutatni Szent Ferenc életét egy nyári tábor keretében.
Napjaink általában ugyanúgy teltek, reggeli imával kezdtünk a templomban, Szent Ferenc imáit mondtuk közösen, énekeltünk. Gyuri atya rövid tanítása után nyitottuk meg hétfőn délelőtt a tábort, aki arra kért bennünket, hogy legyünk nyitottak egymás felé és Szent Ferenc felé is.
Reggeli tanítás, érdekességek Szent Ferenc életéről, majd ezzel kapcsolatos kézműves foglalkozások voltak délelőttönként. Megismerkedtünk a Naphimnusszal, a gubbói farkas történetével, a teremtett világgal, ami különösen közel volt Szent Ferenchez is.
Nemcsak a lelkünket, hanem a testünket is tápláltuk finom ételekkel, süteményekkel, gyümölcsökkel, hideg finomságokkal. A délutáni csendes pihenő után pedig a játék, a sport kapott szerepet. Lehetett trambulinozni, kiütőcskézni, focizni, labdázni, tollasozni, csocsózni és sok társasjáték is rendelkezésre állt, amit a hét folyamán használhattunk.
Vendégeink is voltak a táborban, Bianka kézműves foglalkozása az állatok világába kalauzolt, Niki néni művészetterápiás foglalkozása által csodaszép alkotások születtek a teremtett világról. Péntek délután pedig Gável András érkezett hozzánk a gyermekeivel, hangszerekkel és közösen dicsőítettük a Jóistent énekkel, tanítással, majd a záró szentmisén is együtt vettünk részt közösen énekelve, imádkozva.
Egy napot pedig kirándulásra szántunk, amelynek során találkoztunk egy ferences testvérrel is, hiszen Mátraverebély-Szentkútra zarándokoltunk a ministránsokkal együtt. A délelőtt folyamán szentmisét mutatott be nekünk Gyuri atya a kegytemplomban, ahol szintén Szent Ferenc életének még több eseményét, lelkiségét ismerhettük meg. Szentmisénk végén mindenki odatérdelhetett a Szűzanya elé és imádkozhatott, kérhetett, hálát adhatott. A hátizsákunkban rejtőzködő szendvicsek elfogyasztása után pedig felmentünk a remetebarlangokhoz, ami különösen is nagyon tetszett mindenkinek. Nemcsak a meredek út, hanem a barlangok belseje, az elénk táruló táj, a gyönyörű panoráma.
Közös záró imádság után, megköszönve a Szűzanyának, hogy ott lehettünk, s még egy fontos helyen meg kellett állnunk, ami nem más volt, mint egy fagyizó Szécsényben.
Bízunk benne, hogy Szent Ferenc élete, lelkisége megérintette a gyermekek szívét, követendő példakép lesz számukra, és jövőre újra együtt tudunk lenni, új ismereteket, élményeket szerezni.
Két lány véleménye a táborról:
Miért jártok hittantáborba?
Laura: Jézust jobban megismerjük, közelebb kerüljünk hozzá.
Fruzsina: Barátokkal együtt legyünk.
Milyen programok voltak a tábor során?
Fruzsina: templomot kellett készíteni, imádkoztunk, sokat játszottunk együtt, új dolgokat tanultunk
Laura: kirándulás Szentkútra, hol sok érdekes dolgot fedeztünk fel a barlangokban
Miért jó táborozni?
Laura: barátainkkal együtt lehetünk, nem ülünk otthon
Fruzsina: felszabadultan lehetünk a társainkkal, kézműveskedünk
Milyen programokat javasoltok jövőre?
Laura: arcfestés, karkötő készítés,
Fruzsina: több kézműveskedés, foci
Forrás és fotó: Anna néni és Ági néni
A Váci Egyházmegyében 2026-ban összesen 154 gyermek, napközis vagy hittantábor, ifjúsági és családi tábor valósult meg 85 millió forint támogatással több mint 8000 fő részvételével.