
Az előttünk álló hétvégén, július 25-én és 26-án tartják nemzeti kegyhelyünkön a Szent Anna nagybúcsút. Ez az ünnep a nagyszülők és az idősek világnapjához is kapcsolódik, a szentmise végén megáldják a nagyszülőket és az unokákat, valamint a járműveket.
Várják a zarándokokat!
A Szent Anna nagybúcsú szombaton 8 órakor a zarándokok fogadásával és gyóntatással veszi kezdetét. A 11 órai szentmisét – amiben megáldják a nagyszülőket és az unokákat – P. Hermann Áron, ferences szerzetes mutatja be. A 18 órakor kezdődő misét Orosz Lóránt, a kegyhely igazgatója celebrálja, azt követően áldják meg a járműveket. Ezen a napon 20.15 órától virrasztást tartanak, majd éjfélkor Bezzegh Kelemen, ferences szerzetes mutat be szentmisét.
A búcsú vasárnapján a 9 órakor kezdődő misét Palkó Julián, ferences szerzetes celebrálja, a 11 órai szentmisét, amelynek során ugyancsak áldás száll a nagyszülőkre és az unokákra, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatja be. A délután során, 14 órakor kezdődő litániában Bezzegh Kelemen a zarándokokat és kegytárgyaikat is megáldja.
*
Szent Anna a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária édesanyja, így Jézus Krisztus nagyanyja. Életéről a Biblia nem tesz említést, története az úgynevezett apokrif evangéliumokból (mint a Jakab-ősevangélium) maradt ránk. A hagyomány szerint Betlehemben született. Férjével, a Názáretben élő Joachimmal hosszú ideig gyermektelenek maradtak. Hosszú imádságok és böjtök után egy angyal hírül adta nekik, hogy gyermekük fogan. E csoda eredményeként született meg a szeplőtelenül fogantatott Mária, akit hálából később Istennek szenteltek. Szent Anna az édesanyák, nagyszülők, a családok, valamint a gyermekre vágyók és a bányászok védőszentje. Ünnepét a katolikus egyház minden év július 26-án tartja – olvasható a Magyar Katolikus Egyház és a Magyar Kurír honlapján.
Forrás és kép: nool.hu