A jelenlegi és volt diákok több helyszínen és műfajban szerepelve gazdagították az ünnepi programokat. Az ünnepségsorozat részeként szeptember 17-én, csütörtökön a PüspökVác Rendezvényközpontban tartott 1000 év Isten tenyerén c. történelmi emlékkonferenciát Kontreczki-Catalan Célia nyitotta meg Sík Sándor Hiszek című versének mélyen átérzett szavalatával.
Ezt követően a növendékek és tanáraik három kis koncerttel teremtettek emelkedett hangulatot, felidézve az elmúlt évszázadok zenei örökségét.
A középkori előadások szekciója előtt az ifjúsági kórus tagjaiból alakult kamaraegyüttes három éneket adott elő, B. Nagy Tünde ütőhangszeres tanár kíséretével.
A barokk szekció előtt Kriksz Boglárka (furulya), Reményi Anna (ének), Bodor Enikő (gordonka) és Váraljai Nóra (zongora) zenetanárok három kompozícióval idézték meg a korszak hangulatát.
A XX. századi szekciót Szűcs Marianna és Váraljai Nóra hegedű-zongora duója nyitotta meg, majd a 7.z osztály leánykamarakórusa lépett színpadra.
A délutáni ünnepi szentmise zenei szolgálatában a Váci Székesegyházi Kórusiskola 4–8. osztályos tanulóinak kórusa közreműködött, valamint a Szent Cecília vegyeskar soraiban az iskola művésztanárai is énekeltek, az Ave Maria szólót Reményi Anna magánénekes művésztanár adta elő.
A Családi nap keretében a palotakertben felállított szabadtéri színpadon hangszerbemutatóval egybekötött koncertet adtak a tanárok és diákok közösen.
A hangszerbemutatót és koncertet citeraegyüttesük zárta, akik Tumbász Mártonné felkészítésével szolgáltatták a talpalávalót.
A zenekarban az iskola jelenlegi és volt növendékei játszottak, a táncházat egykori zeneiskolások, Kalecz Barnabás és Sinka Panna vezették.
A nap méltó zárásaként nagyszabású előadás elevenítette fel az elmúlt ezer év történelmét mintegy 500 önkéntes szereplő közreműködésével.
A darabban elhangzó zsoltárrészleteket Varga László, a székesegyház karnagya, a Karolina iskola művészeti vezetője komponálta, a zenei betéteket pedig az Ifjúsági Kórus énekelte és jelenítette meg az előadás folyamán.
Végül, de nem utolsó sorban a Karolina iskola volt az előadás egyik háttérbázisa, ahol a szereplők öltözhettek, felkészülhettek a próbára és a bemutatóra.
Köszönjük minden diáknak és tanáraiknak a közreműködést és a segítséget!
Forrás és fotó: www.facebook.com/karolinaiskolavac