CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Közel ezer magyar honfitársunk a közelmúltban zarándokvonattal Lengyelországba utazott.A vonaton foglaltak helyet a zarándokokkal többek között Székely János és Tamás József püspökök. Az idén 60 éves Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusát 85 kórustag, a Váci Székesegyházi Kórusiskolát pedig 40 gyermek énekes képviselte.
Megható volt, amikor a czestochowai Bazilikában a zarándoklatot megnyitó szentmise kezdetén felzúgott a „Boldogasszony anyánk” kezdetű népének. Az énekkarok a karzaton helyezkedtek el a fényes hangú orgona előtt, melyen Verbay Zsolt és Pálmai Árpád kísérte az elhangzó zeneműveket, a nép pedig a templomhajóban lelkesen énekelt. A délutáni lelki programok és az esti gyertyás körmenet dallamai ugyanígy áhítatos légkört teremtettek a kegyhelyen.
A következő napon a kegykápolnában a dr Erdő Péter bíboros által celebrált szentmisén vettek részt a zarándokok. A főpásztor beszédében a Lengyel-Magyar történelmi kapcsolatokról adott nagyszerű összefoglalást, hangsúlyozva ebben a czestochowai Szűz kegyhelyének kiemelt szerepét. Az ének ez alkalommal is felemelte a lelkeket. A Kórusiskola az olvasmányközi énekeket, a Cecília Kórus pedig Mária motettákat énekelt.
A harmadik napon a bazilika altemplomában gyűlt össze a zarándokok nagy közössége, ahol a püspökök mellett a Magyar Kormány képviselői is jelen voltak. A reprezentatív program kezdetén bemutatta a Cecília kórust és a Kórusiskolát, a zenei együttesek zeneművészeti és valláspedagógiai célkitűzéseit, valamint a dr Beer Miklós püspök által vezetett Országos Magyar Cecília Egyesület működését Varga László a kórusiskola művészeti vezetője, a váci székesegyház karnagya.
Ezután Verbay Zsuzsanna vezényletével vidám világi és vallásos dalokat zengve megszólalt a Kórusiskola. A váci gyermekek magas színvonalú, mégis oldott hangulatú lelkes énekét vastaps jutalmazta.
A zarándoklat szervezője Budai László ezután köszönő okleveleket adott át mindazoknak, akik különféle módon támogatták e nagyszerű programot. Az együttlét a továbbiakban beszédekkel és énekekkel folytatódott.
Délután a kórusiskolások a Jézus Szíve kápolnában bensőséges saját lelki programon szentségimádáson vettek részt, a Cecília Kórus tagjai pedig a kegykép előtt térdelve imádkoztak az otthon maradottakért.
Az egyházzenei szolgálat fénypontja a bazilikában tartott „telt házas” esti hangverseny volt. A templomhajót a magyar zarándokokkal együtt nagy létszámú lengyel hallgatóság töltötte meg, mivel a koncertet a kegyhely hivatalos kulturális programjai között is meghirdették. A koncerten jelen volt dr Erdő Péter bíboros, a szentélyben foglaltak helyet a zarándoklatot vezető püspökök és a Kormány képviselői, köztük többek között Kövér László házelnök, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet. A főoltár lépcsőkön állt a Cecília Kórus, előttük kétfelé nyílva a Kórusiskola énekesei. Az európai és magyar zeneművészet legszebb alkotásaitól zengett a bazilika. Orgonált Verbay Zsolt. Szólót énekelt Dézsi Bernadett, Fitos Mónika, Farkas Tünde és Havasi Katalin énekművész. A hangverseny Verbay Zsuzsanna és Varga László vezényletével lassan-lassan egyházzenei áhítattá szelídült könnyeket csalogatva a szentélyben ülők szemeibe is, majd pedig a lelki és művészi légkör lassú fokozódásának csúcspontján hatalmas sikerrel zárult a Váci Székesegyház zenei együtteseinek éneke.
A zarándoklat csúcspontja Krakkóban volt, ahol a szent II. János-Pál tiszteletére épült bazilikában Stanislaw Dziwisz bíboros krakkói érsek szent Hedvig ereklyét ajándékozott a magyar népnek, a magyarok nevében pedig dr Pápai Lajos győri püspök szent László ereklyét adott át a lengyel nemzetnek, melyet még aznap délután a Wawelben helyeztek el. A bíboros baráti hangú beszédet mondott, melyet dr Pápai Lajos viszonzott hasonló lelkülettel.
Az ünnepélyes szentmisét Székely János püspök celebrálta, amelyben újra felzúgott a magyar népének, a Váci Székesegyház énekeseinek ajkán pedig az ünnepélyes Istendicséret a lelkek megmentéséért, az egyházért és a hazáért.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »