CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Nyáregyházi Két Szív Római Katolikus Plébánia hitoktatót keres főállásban, teljes munkaidőben.A hitoktatás két települést érint Csévharasztot és Nyáregyházát.
Érdeklődni lehet:
Antal András diakónusnál a következő telefonszámon : 06-30 577 1414
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.
A Missziós Műhely elnevezésű képzéssorozat keretében, immár 11. alkalommal találkoztak a Váci Egyházmegye Missziós Plébánia Egységeiben szolgáló papok, diakónusok és világi munkatársak. A képzést a Pasztorális Iroda szervezésében Vácon, a PüspökVác Rendezvényközpontban tartották. A missziós plébániákon a plébánost egy munkatársi csapat veszi körül, akik a környező településeken segítenek megszervezni a lelkipásztori ellátást és a közösség életét. A képzés tematikája ezen az alkalmon a működéshez szükséges emberi erőforrás megszólítására, mozgósítására, valamint a munkatársak közti kommunikációra, együttműködésre épült.2026. február 4. szerda
Csenge és Ráhel
Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle...
Összes program »