„Nem vagyunk egyedül az Univer­zumban!” Istent tagadó embertestvé­reinknek ez az egyik alaptézise – hogy ne mondjam: vesszőparipája. Abbéli igyekezetüket, hogy az embert tegyék meg a Világmindenség urának, csak abbéli igyekezetük múlja felül, hogy mégse az ember üljön egyedül a trónon. Sőt! az ezirányú víziókban az idegenek legtöbbször intelligenseb­bek, mint mi; erősebbek, fejlettebbek. Alakjuk­ról megoszlanak a vélemé­nyek a sci-fi magazinok és az evolu­cionista tanulmányok lapjain, de azt axió­maként kezelik, hogy: vannak.

Ha mármost egy ilyen fanati­kusnak, aki ezzel véli bosszantani a jámbor hívőt, hogy „Nem vagyunk egyedül az Univer­zumban! (beee!!)” azt feleli az ember: hát persze, hogy nem! – az illető minimum meg­hökken. Ha meg hozzátesszük, hogy: épp ezt mondom én is, hiszen Valaki megteremtett minket – gúnyos ka­cajjal igyekszik leplezni azt, hogy a saját szavaival fogtuk meg. Maga­biztossága csak akkor tér vissza, ha az angyalokat is bele­vesszük neki a felsorolásba. Ekkor ugyanis a) végképp gyenge­elméjűnek nyilvánít bennün­ket; b) örömmel nyugtázza, hogy valamiben egyet­értünk, mert­hogy ő is nemrég olvasott egy jó köny­vet az an­gyalokról, és az eheti horosz­kópjában is van valami róluk. De  hogy azok is, mi is teremt­mények volnánk?! Na neem!
Sajnálom az ilyen szerencsét­leneket. Nem látják az egyik an­gyaltól a másikat. Nem tudják, hogy egy (a Teremtőt nem letagadó, hanem elutasító) szellem, a Sátán hazugsá­gának áldozatai. Ha meg Isten el­kül­di segítségükre az ő an­gyalát, ufó­nak fogják vélni, csak hogy igazuk legyen.
Mi azonban örüljünk. Ünne­peljük ma a barátainkat, akik színről-színre lát­ják Istent, és az a külde­tésük, hogy mi, emberek, ne legyünk egyedül.

Magyar Bertalan