2016. január 27-én kaptuk a szomorú hírt, hogy a balassagyarmati kórházban elhunyt Konrád István diakonus testvérünk, aki 2004. szeptember 1. és 2005. október 1. között szolgált egyházközségeinkben. Néhány nappal később, január 30-án kísértük őt utolsó útjára, a szécsényi ferences templom kriptájában helyezték el hamvait. Ságújfalu, Etes, Karancsság, Szalmatercs, Piliny és Karancsalja plébániák Krisztushordozó c. lapjának cikkében Dr. Varga Lajos segédpüspök búcsúztatóját is olvashatják.

Az egy év szolgálati idő kívülálló személyek számára nem tűnhet hosszúnak. Akik ismertük őt, szeretettel emlékezünk szolgálatára, emberségére és felvidító szavaira. A gyászmisét és a temetési szertartást dr. Varga Lajos segédpüspök atya mutatta be számos paptestvérével és diakonusok jelenlétében. Emlékezzünk most az ő szavaival szolgálattevő István testvérünkre, akinek emlékét szívünkben megőrizzük!

Gyászoló Testvérek!

Tűz Tamás neve kevéssé ismert, bár a XX. sz. második felének jelentős költői közé tartozott. Pap volt és emigrációba kényszerült. Az elmúlással kapcsolatos gondolatait az alábbi versben fejezte ki.

Sötétedő

Sötétedő magányom erdejében
zene amit már alig hall a fül
illat ha már a dallamot sem értem
te vagy a zengő nyár te egyedül
ha minden földek fénye elcsigázott
arcod színére még emlékezem
irdatlanul gonosz esőkben ázom
lehull öledbe alkotó kezem
onnan már csak végtelenbe szállok
nem lesznek ott se alkonyok se árnyak
arany szemedbe szenderül szemem

Az emberi élet folyamata a világ felé való megnyílással kezdődik. Lassan kitárul előtte a világ. Egyre többet képes felfogni abból, amely körülveszi őt. Ám elérkezik az idő, amikor pontosan egy ellenkező folyamatnak vagyunk a tanúi, mert a körülöttünk lévő világ egyre jobban elveszti számunkra a jelentőségét. A halál előtti állapotban az emberi érzékszervek felmondják a szolgálatot: a szem nem lát többé, a fül nem hall, a száj elnémul. A halálra készülő ember befelé fordulóvá válik, ezért lassan elveszti a kapcsolatát saját környezetével. Fizikailag még itt van ebben a világban, valójában azonban már a másik világ lakója.

Eljöttünk, hogy István diakonus testvérünket Isten jóságába és szeretetébe ajánljuk. Életét meghatározta az Istenbe vetett hit és a szolgálat. Hite segítette őt abban, hogy keresztény módon gondolkodjon, így alapítson családot, és így nevelje gyermekeit. Stabil, szilád közösséget tudott maga körül létrehozni. Ezzel biztonságot adott mások számára is.

Az Anyaszentegyházhoz való tartozását elmélyítette azzal, hogy diakonusi szolgálatot vállalt. Ezzel az egyházi rend szentségének birtokosa lett. Ezt azonban mindig a szolgálatra használta, nem pedig méltóságot látott benne.

Szolgálata különösképpen is megnyilvánult a betegek irányában. Lelkigondozója volt a ludányhalászi otthonnak. Ezzel nemcsak a betegeket segítette, hanem azt a személyzetet is, akik a betegeket ellátták.

Tagja volt a ferences világi rendnek. Szent Ferenc az Úr Jézussal való teljes hasonlóságát, akkor nyerte el, amikor megkapta Jézus sebhelyeit, stigmáit. István diakonus testvérünk az utóbbi években testi gyengesége miatt sokat szenvedett. Ez által ő is hasonlóvá vált Jézushoz. Most pedig búcsút veszünk tőle az ő nagy családjának a nevében. Ez jelenti a közvetlen környezetét: feleségét, fiait és rokonait. Jelenti azonban az ő nagyobb családját is: Pásztó, Jobbágyi, Ecseg, Csécse és Karancsság hívő népét, valamint a ludányi otthon gondozóit és gondozottjait. Isten adjon neki örök nyugodalmat, mi pedig őrizzük őt jó emlékezetünkben, és az imádság szálain keresztül továbbra is tartsuk vele a kapcsolatot!

Az einsiedelni keresztút 14. állomásának imádságában olvassuk: „Ez a legtitokzatosabb működés órája... A halottat a sírba fektetik, mint a vetőmagot szokták a szántóföldbe. Csakhamar azonban szétfeszíti a sírkövet és a sírt, s feltámad erőteljes isteni életre, mint ahogy a kalász kisarjad a barázdából a napfény felé. Így lesz minden áldozatból az élet vetése, a csendesen viselt szenvedésből pedig szeretet fakad. A megpróbáltatás keresztútja után, Őáltala mi is így fogunk feltámadni az örök világosságra és az örök életre!”

dr. Varga Lajos
váci segédpüspök