„ssssssbzzzzz ... Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes bzzzzrrrhh...”
– Mi? Hogy ezeket?!
– Nem ezeket – véli ekkor hallani a rádió recsegésében az ember –, nem ezeket. Mondom: az ellenségeidet.
– De hát én erre képtelen vagyok, Uram!
– Erre is. Amint a barátaid szeretésére is. És tudod, miért? Mert magadat sem tudod szeretni.
– De igen.
– De nem. Úgy, ahogyan én szeretlek téged, nem. Csakhogy ez nem mentség és nem bzzzzsssss...

(mb)