CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága Szent Márton évében esszépályázatot hirdet Elvitt engem Jézushoz címmel.A pályázat a Szent Mártonévben ismét Budapesten megrendezendő Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényhez kapcsolódik.
A rendezvény célja, hogy az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva Jézusra, mint a Katolikus Egyház szociális munkájának forrására irányítsa a figyelmet. Szeretnénk megismertetni a hívő és nem hívő közönséggel egyaránt, hogy mit jelent és miért fontos a mai kor emberének az irgalom, és a Katolikus Egyház szervezetein és munkatársain keresztül milyen sokféle módon találkozhatnak Jézus irgalmas arcával és szeretetével. A szociális szervezetek bemutatásán túl fontos szerepet kapnak az egyéni életutak, a tanúságtételek és a személyes beszélgetések, ahol az irgalmasság cselekedetei kézzelfoghatóvá és emberivé válnak.
Az irgalmasság témáját erősítve a rendezvény másik kiemelt célja a jubileumi Szent Márton-év megünneplése.
Szent Márton életének eseményei közül legtöbben azt ismerjük, amikor a szent katonaként kettévágja köpenyét és az egyik felét a didergő koldusra teríti, holott életének számos más történetét és csodáját is megörökítették.
Szent Márton életének középpontjában a hit terjesztése és védelme állt. Fiatal diakónusként 355-ben elhagyta Franciaországot, mivel álmában utasítást kapott, hogy térjen vissza szülőföldjére, Pannóniába és ott hirdesse Krisztus igazságát. Hazatérése után Savariában, a mai Szombathelyen kezdte meg térítő munkáját. Édesanyját is a keresztény hitre vezette és megkeresztelte. A kőkút helyén, amelynek vizével a hagyomány szerint megkeresztelte édesanyját, ma Rumi Rajki István Szent Mártont ábrázoló szobra áll.
Az Elvitt engem Jézushoz című pályázat keretében olyan tanúságtételeket várunk, amelyek azt mutatják be, hogy valaki hogyan segített egy családtagot, távolabbi rokont vagy munkatársat, ismerőst Krisztusra rátalálni vagy Hozzá visszatérni.
A pályázattal nem csupán Szent Márton életének példájára szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem az irgalmasság lelki cselekedeteire, mások jóra intésére, megtérésre hívására, azaz az evangelizációra is.
Az evangelizáció a családban kezdődik. Ezért volt olyan fontos a fiatal Mártonnak, hogy édesanyját a hitre vezesse.
A családon belüli hitre vezetésnek, a családtag Jézushoz vezetésének sokféle útja lehet. Van olyan család, ahol az édesanya vagy édesapa imádkozza ki gyermeke Jézushoz térését és van olyan, ahol a hittanra beiratkozó gyermek vezeti el vagy vezeti vissza szüleit Istenhez.
A pályázattal követendő példát is szeretnénk adni arra, hogy a családtagok élő hite miként válhat példává, úttá a nem hívő vagy az élő istenkapcsolattal nem rendelkező családtagok számára.
A pályázat leírása
Pályázatot adhat be:
A családtagok közösen is pályázhatnak.
Pályázat adható be akkor is, ha a hitre találó, illetve a hitre vezető személyek nem közvetlen családtagok, nem rokonok, de Krisztusban testvérek.
A nevezés alsó korhatára: 12 év
Tartalmi követelmény:
A pályaműnek be kell mutatnia a Jézushoz térés/visszatérés folyamatát, azt, honnan indult és hova jutott a Jézushoz vitt családtag. Örömmel vennénk a Jézushoz fűződő kapcsolat bemutatását is, illetve azt, hogy régebbi megtérés esetén hogyan alakult ez a kapcsolat és hogyan alakította át a megtérő életét.
Műfaji szempontból rövid, novellaszerű elbeszéléseket várunk. A „levél” műfaj is megengedett.
Terjedelem: 1500–4000 karakter (szóközzel)
Formátum: lehetőleg digitális
A fődíj:
A legjobb pályamunkákat a KATTÁRS rendezvény keretében bemutatjuk, emellett a szerző hozzájárulásával a rendezvény honlapján és a katolikus médiában is közzétesszük.
Beadási határidő: 2016. augusztus 1.
A pályaműveket a palyazat@kattars.hu e-mail címre várjuk.
(Postacímünk: MKPK Caritas in Veritate Bizottsága, 1068 Budapest, Városligeti fasor 42.)
A pályázathoz kérjük mellékelni: a pályázó nevét, életkorát, e-mail címét, postai címét, telefonos elérhetőségét (kiskorú esetében a szülő elérhetőségét is kérjük)
A pályázó kérheti anonimitásának megőrzését, azonban ebben az esetben is szükséges a személyes adatok megadása.
Zsűri: katolikus sajtóban dolgozókból, illetve klerikusokból, szerzetesekből és világiakból áll testület
Eredményhirdetés: a KATTÁRS rendezvényen, 2016. szeptember 17-én
Bővebb információt a www.kattars.hu weboldalon találhatnak.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »