CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Július 31-én kétmillió zarándok, köztük mintegy négyezer magyar fiatal számára ért véget az Ifjúsági Világtalálkozó Krakkóban. Ferenc pápa mindenkit meghívott a következő találkozóra, amelyre az európai helyszín után ismét hazánktól távol, Panamában kerül sor – jelenti a Magyar Kurír.A világegyház legnagyobb ifjúsági eseménye elérkezett lezárásához, ám Ferenc pápa szavaival élve: az Ifjúsági Világtalálkozó valójában ma kezdődik, és holnap folytatódik, amikor a Krakkóban összegyűlt zarándokok hazatérnek otthonaikba. Ahogy Ferenc pápa fogalmazott: Jézus mindannyiunkhoz el akar jönni, nem áll meg Krakkóban, és arra hív, hogy az evangélium hiteles tanúságtevői legyünk.
A magyar fiatalok, akik Krakkóban és a város környékén található településeken leltek otthonra az elmúlt héten, élő tapasztalatot szereztek nemcsak a lengyel vallásosságról, de a dél-lengyelországi kultúráról és vendégszeretetről is. A szerdától péntekig tartó püspöki katekézisek, a csoportokat kísérő magyar püspökökkel való személyes találkozások, beszélgetések abban segítettek, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó témája – „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7) – kézzelfogható valóság legyen a találkozó elmúltával is. Ahogy Beer Miklós váci megyéspüspök, az egyik katekézis vezetője hívta a fiatalokat: konkrét tetteikkel is legyenek az irgalmasság tanúságtevői azon a helyen, abban az élethelyzetben, ahova Isten állította őket.
Ahogy a magyar zarándokokat fogadó egyházközségek vezetői elmondták, az Ifjúsági Világtalálkozó nemcsak a külföldről érkező fiatalokat mozgatta meg, de a vendéglátó plébániákra és településekre is hatással volt. Az Ifjúsági Világtalálkozót több ezer, a világ minden tájáról érkezett önkéntes segítette mind a központi programok, mind az egyházközségekben zajló események során. Az IVT önkéntesei között a magyar fiatalok ott voltak: két hétig tartó munkájukkal előmozdítva a logisztikával, kommunikációval, közlekedéssel, zarándoktájékoztatással kapcsolatos feladatok elvégzését.
A magyar zarándokok magukkal viszik a Lengyelországban szerzett tapasztalatokat, és Ferenc pápa meghívását a következő Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyre az európai helyszín után ismét hazánktól távol, Panamában kerül sor.
Forrás: MKPK Ifjúsági Bizottsága
Fotó: Tibély Gergely
Tájékoztatjuk kedves híveinket, hogy az idei ünnepi szertartások – az éves liturgikus rendbe illeszkedve – az alábbi menetrend szerint alakulnak. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a közös imádságra és az ünnepi liturgiákra.
Az ország 14 egyházmegyéjéből érkeztek családreferensek a PüspökVác Rendezvényközpontba az éves családreferens találkozóra március első hétvégéjén. A találkozón, amelyet „A kísérés kultúrája az egyházban” címmel tartottak, a jegyesoktatás, a gyermekvállalás és az aktív idősödés témájára helyezték a hangsúlyt az előadások és a csoportbeszélgetések.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.2026. március 20. péntek
Klaudia
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai...
Összes program »