CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 6-án és 7-én Ternyák Csaba érsek meghívására Egerben megtartotta őszi rendes ülését, amelynek második napján Erdő Péter bíboros újraszentelte az Egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont helyreállított kápolnáját.A Konferencia bizottságai ötéves megbízással végzik munkájukat. A testületek mandátuma idén ősszel lejárt, így a bizottságok tagjait újraválasztották, immár az elmúlt években kinevezett új püspökök részvételével.
A tanácskozáson meghallgatták Székely János püspök beszámolóját a Boldog Ceferino Intézet koordinálásával működő közfoglalkoztatási programról. Ezen keresztül nagy mértékben tudják segíteni azt az országos szolgálatot, amelynek keretében jelenleg 62 közösségi ház működik, és közel 20 000 hátrányos helyzetű személyt segítenek.
Az új tanév kezdetén a püspökök egyeztettek a papképzés országos helyzetéről. Beer Miklós püspöknek, a szemináriumi bizottság vezetőjének beszámolója nyomán döntöttek arról, hogy egy külön bizottságot bíznak meg a kérdés részletes vizsgálatával és az elkészülő anyag alapján kiemelt témaként tárgyalnak róla a Püspöki Konferencia következő ülésén.
A püspökök testülete döntött arról, hogy 2017-ben, a fatimai Mária-jelenések 100. évfordulója alkalmából országos találkozót szervez. Számos egyházmegyében hagyomány, hogy minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napján, a hívek zarándoklatot tartanak, közös imádságra jönnek össze. A kerek évfordulón minden egyházmegyéből várják majd a híveket, hogy együtt imádkozzanak a béke ajándékáért október 13-án, az utolsó jelenés napján.
Szent László lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, csatlakozva az állami eseményekhez, a Konferencia több országot összekapcsoló programsorozattal kíván megemlékezni az Árpád-házi uralkodóról, akit több környező országban is tisztelnek.
Az ülésen meghallgatták Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök beszámolóját a Krakkóban július 26. és 31. között megrendezett Ifjúsági Világtalálkozóról. A rendezvényen közel négyezer magyar fiatal vett részt hazánkból, illetve határainkon túlról, akiket az MKPK részéről nyolc püspök kísért. Az általuk tartott anyanyelvi katekéziseken és szentmiséken való személyes találkozások, beszélgetések abban segítették a fiatalokat, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó témája – „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7) – a találkozó után is kézzelfogható valóság legyen a számukra.
Az előző évekhez hasonlóan, október 1. és 31. között ismét megrendezésre kerül a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat, amelynek idei mottója: "Szent Márton követői napjainkban". Az eseménysorozat célja a Katolikus Kultúrán keresztül megismertetni, közelebb hozni az emberekhez Szent Márton példáját, a sajtó és a közönség figyelmét a tours-i püspök felé fordítani.
Az egyházmegyék színes programokkal, képzőművészeti kiállításokkal, irodalmi estekkel, Szent Márton életét bemutató színdarabokkal, pályázatok meghirdetésével kapcsolódhatnak bele az országos rendezvénybe.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia negyedik alkalommal rendezi meg a Katolikus Társadalmi Napokat (KATTÁRS), amely idén a budapesti Március 15. téren szeptember 16-án és 17-én lesz. A rendezvény jelmondata: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” A rendezvény ünnepélyes megnyitójára szeptember 16-án, pénteken 13 órakor kerül sor a budapesti Március 15. téren.
Budapest, 2016. szeptember 8.
Mohos Gábor
az MKPK titkára
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.
60. születésnapja alkalmából hálaadó szentmisét mutattak be Marton Zsolt váci megyéspüspök életéért, hivatásáért, szolgálatáért, melyen koncelebrált Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök és Dr. Varga Lajos nyugalmazott váci segédpüspök, valamint az MKPK számos tagja, köztük Ternyák Csaba egri érsek, az egyházmegye papsága és diakónusai. Jelen voltak az egyházmegyében szolgáló szerzetesek, a társegyházak helyi képviselői és hívek. Az ünneplő püspököt az MKPK nevében Dr. Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnökhelyettese köszöntötte.
„Alapkövek – A csillagösvény valósága” címmel tartotta meg akadémiai székfoglalóját Horváth Szilárd a Pesti Vigadóban rendezett ünnepi eseményen. A Búzaszem Iskola vezetője bemutatta az intézmény nevelési hátterét, amelyből mindenki megismerhette, hogy miként illeszthető be ma is a népművészet az oktatásba. A Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) oldaláról osztjuk tovább a hírt.
Egy évvel ezelőtt, 2025 húsvétján indult a Váci Egyházmegye Lélekjelenlét podcast csatornája. Az induló műsor első vendége Marton Zsolt megyéspüspök volt, akárcsak most, az első évforduló alkalmából. Mai műsorunk különlegessége, hogy Püspök atya azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket a hívek küldtek meg számunkra a facebook posztban szereplő felhívásunkra. A kérdések között a személyes kérdések mellett vannak papi, püspöki hivatásához kapcsolódóak, érkeztek a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos konkrét kérdések, valamint az Egyházról általában és az aktuális kihívásokról.2026. április 22. szerda
Csilla és Noémi
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem...
Összes program »