CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Hatvanban a Szent István Király Plébániatemplomban tartottak megemlékezést a kommunizmus áldozatainak emléknapján.1950 június 19-én innét hurcolták el a városban szolgálatot teljesítő szerzetes papokat: Lukács Pelbárt atyát és Kriszten Rafael házfőnököt akiket életfogytiglani börtönre ítéltek. A „rendszer ellenségének” kikiáltott Boldog Meszlényi Zoltán bíboros püspök pedig vértanúhalált halt. Akik kiálltak papjaik elhurcolása ellen és saját testükkel védték őket, azok közül a recski munkatáborba küldtek 38 családot.
A megemlékezésen Horváth Richárd polgármester tartott beszédet, melyben hangsúlyozta: „az emlékezés a közös felelőségünk, hiszen tanulnunk kell a múlt történéseiből”.
A kommunizmus áldozatainak tiszteletére szentmisét tartottak, melyet Bokros Levente atya celebrált. A megemlékezés után, a templom oldalán lévő emléktáblánál, a résztvevők koszorúkat helyeztek el és mécseseket nyújtottak.
Kép és szöveg:
H. Szabó Sándor
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 22. kedd
Móric
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »