CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, a PPKE BTK Klasszika Filológia Tanszéke és az Ókortudományi Társaság Piliscsabai Tagozata közös szervezésében 2017. május 11-12-én került sor az I. Scriptorium konferenciára a váci püspöki palotában.
A váci püspöki palotában tartott tudományos tanácskozást Beer Miklós váci megyéspüspök nyitotta meg, majd Varga Lajos váci segédpüspök és Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora köszöntötte a résztvevőket. A kétnapos konferencián hat szekcióban mintegy harminc előadás hangzott el, amelyeknek középpontjában a kézirat és kéziratosság fogalmai álltak. Az elhangzott előadások a kutatók érdeklődésének megfelelően nyelvészeti, történeti, filológiai stb. szempontból közelítettek a térben és időben is nagy távolságokat befogó fogalmakhoz (esett szó középkori magyar kódexekről, perzsa és szír kéziratokról, görög papirusztöredékről, a váci gyűjteményekben őrzött kódextöredékekről és feldolgozatlan iratállományokról stb.). Mindez lehetővé tette, hogy termékeny diskurzus kezdődjék a különböző tudományterületek művelői közt egy olyan kérdésben, amely vizsgálatának és kutatásának eredményei megtermékenyítően hathatnak más tudományterületekre is. A résztvevők sikeresnek ítélték a konferenciát, s szilárd az elhatározás, hogy folytatni kell a megkezdett párbeszédet. A szervezők a tanácskozás anyagát önálló kötetben kívánják megjelentetni.
Forrás: http://btk.ppke.hu/tudomanyos-kozelet
Fotó: Fekete József
Váci Egyházmegye
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 22. kedd
Móric
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az...
Összes program »