CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az Emberi Erőforrások Minisztere, iskolai kórusok alapítására és a meglévők munkájának támogatására pályázati felhívást tett közzé a magyarországi és határon túli magyar általános és középiskolák, valamint szakképző intézmények fenntartói részére.
A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) az alábbiakról tájékoztat:
A pályázó kórusnak vállalnia kell, hogy a 2017/2018-as tanév végéig legalább egy önálló bemutatkozó koncerten fellép egy alkalommal, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA (vagy az adott ország kórusszervezete) által szervezett Éneklő Ifjúság (vagy ahhoz hasonló rendszerben szervezett) hangversenyen.
A kórus a KÓTA által rendezett Éneklő Ifjúság hangversenyen szakmai minősítést kérhet.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető:
Kottavásárlás, kottatartó mappa, egyenruha vagy a kórus megjelenését egységesítő kiegészítők (például sál, gallér stb.) vásárlása, tiszteletdíj, megbízási díj (pl.: szólisták, zongorakísérő, mint szakmai közreműködők), szerzői jogdíj, szállásköltség, utazási költség, szállítási költség, biztosítás (biztosítóval kötött), kiadvány költsége (prospektus), dokumentálás költsége (kiadvány, fotó, videó).
A rendelkezésre álló keretösszeg: 100.000.000 Ft. (Egyszáz millió Ft.)
Kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kiíró nem írja elő.
Részletes tudnivalók az alábbi címen találhatók:
Varga László
OMCE központi igazgató
KÓTA egyházzenei szakbizottság elnöke
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.
Az Együtt építjük c. tervezett misztériumjátékunkra jelentkező csoportvezetők számára az alábbi ÚJ IDŐPONTBAN tartjuk meg a tájékoztatót:
Három napra Dabas adott otthont az első Mente Fesztnek. A Táncsics Mihály Gimnázium területét vették birtokba a fiatalok, akik eljöttek a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészségének első fesztiváljára. Koncertek, előadások, beszélgetések, táncház, sportprogramok, közös szentségimádás kínált számos lehetőséget az ifjúsági közösségteremtésre.2026. május 19. kedd
Ivó és Milán
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit...
Összes program »