CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Sándor István vértanúsága napján, június 8-án, csütörtökön 17 órakor Beer Miklós váci megyéspüspök szentmisét mutatott be, majd megáldotta és megnyitotta a Boldog Sándor István-emlékhelyet a vértanú működésének egykori színterén, az újpesti Clarisseumban.
Egykor a Clarisseumban nagy park, hatalmas játszótér, oratóriumi munkára alkalmas tágas termek, kápolna, ipari tanulók kollégiuma és nyomda szolgálta a szalézi munkát. Az impozáns épületegyüttesből ma csak a kis Szent István Király-plébániatemplomot és néhány kisebb helyiséget használhatnak a szaléziak. Most itt, Boldog Sándor István szerzetesi szolgálata helyszínén emlékhelyet alakítottak ki, amely a vértanú tiszteletét hivatott fellendíteni és életben tartani.
Beer Miklós váci megyéspüspök prédikációjában kiemelte, hogy Sándor István személye jó példa arra, hogy az emberség egyenlő a másokért vállalt élettel. Attól vagyunk emberek, hogy tudunk másokra odafigyelni, valamit tenni másokért; és a nevelés csodálatos hivatásában éljük meg elsőként, mit jelent másokért élni, kibontani azokat a kincseket, amelyeket az Úr Jézus egy gyermekben elrejtett. Fontos, hogy legyenek olyan ifjúsági vezetőink, akik oda tudják áldozni a saját érdekeiket, kényelmüket, és együtt tudnak lenni a fiatalokkal.
Amikor én gyerek voltam – folytatta a főpásztor –, csak titokban, suttogva mertek beszélni az idősek arról, hogy éppen melyik papunk került megint börtönbe, és csak később tudtuk meg, hány vértanúja volt csak a mi kis magyar egyházunknak. De ma ismét egy olyan világban élünk, ahol a vértanúság jelen van. Boldog Sándor István tudta, hogy mi vár rá, vállalta és készült a halálra – ezzel azoknak a vértanú áldozatát hozza közel, akik most is, ezekben a napokban is inkább meghalnak, de nem adják fel a hitüket.
Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök megosztotta a jelenlevőkkel azt az örvendetes hírt, hogy a szaléziak a közeljövőben használatba vehetik az Ybl Miklós által tervezett impozáns épületkomplexum egyik szárnyának földszinti, a sekrestyével összekapcsolható helyiségeit is, ami jelzésértékű, és arra buzdít, hogy nagy lendülettel tovább folytassák itt a munkát.
A szentmisén és az emlékhely avatásán jelen volt Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, valamint Újpest képviselő-testületének néhány tagja is.
Az emlékhely Újpesten, az Árpád út 199. szám alatt, a Clarisseum – Szent István király-templom mellett található.
Látogatható szombaton 17-19 óra között, vasárnap 8-12 óra között, illetve szeptembertől júniusig kedden 15-19 óra között is.
Egyéni vagy csoportos látogatókat a fentiektől eltérő időpontban is fogadnak, ha bejelentkeznek a +36-20-771-9013 telefonszámon vagy a palisdb@gmail.com e-mail címen Tran Dinh Biet Pál szalézi atyánál, illetve a +36-20-573-2175 telefonszámon Borbás Ferencné Márta szalézi munkatársnál.
Forrás és fotó: Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
Öt ország egyházzenei vezetői tartottak konferenciát –Kassán. A szűk körű, magas szakmai szintű megbeszélésen tizenöten voltak jelen, köztük öt püspök. A részt vevő nemzetek legfőbb zenei képviselői egymás segítő támogatásáról és rendszeres együttműködésről állapodtak meg. A házigazda Bernard Bober kassai érsek hangsúlyozta a musica sacra sok évszázados jelentőségét és evangelizációs eredményeit. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást adjuk közre.
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.2026. február 8. vasárnap
Aranka
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A...
Összes program »