Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK »

BEER MIKLÓS PÜSPÖK MEGÁLDOTTA A PÁLOS NŐVÉREK KIBŐVÍTETT ERDŐKÜRTI MONOSTORÁT
2017. június 16.
vissza »

Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.  
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Házasság hete KosdonVéget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.
Akadálymentes változat
LÉLEKJELENLÉT
LÉLEKJELENLÉT
MAI NÉVNAP

2026. február 27. péntek

Ákos és Bátor

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.