CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén nyáron is több karitászcsoport szervezett táborozást a gyermekek részére egyházmegyénkben. A következőkben két táborról számolunk be, ahol a gyermekek tartalmasan tölthették el a szabadidejüket.
1.- Immár hagyományosan, ebben az évben is, a Váci Deákvári Karitászcsoport a Váci Deákvári Plébániával együttműködve 2017. július 3-tól 7-ig szervezte meg napközis táborát a plébánia és a templom, valamint a templomkert területén.
A táborban összesen 200 gyermek vett részt és ebből ötven volt a rászoruló gyermek. A tábor ideje alatt a gyermekek kézműves foglalkozáson vehettek rész, ezen kívül a szervezők teret engedtek a gyermekek egymás közötti szabad játékának, sok beszélgetésnek és lelki elmélyülésre is alkalmuk nyílt a táborozóknak.
2.- Idén nyáron is megrendezésre került a Csömöri Szent Rita Karitászcsoport szervezésében a már hagyománnyá váló egy hetes tábor, amely élmény dús programokkal várta résztvevőit július 3. és 7. között.
A gyermekek sokféle programon vehettek részt, minden reggel Hermányos Mária grafikus indította a napot, valamilyen a magyarság történelméhez kapcsolódó történettel és ahhoz kapcsolódó beszélgetéssel töltötték az idejüket a táborban résztvevők. Majd a nap zárásaként Szántó Dóra zeneterapeuta töltött egy órát a gyerekekkel, aki mindig rengeteg hangszerrel érkezett, amikkel megismerkedhettek a gyerekek. Volt közös zenélés, éneklés, szabad zene és egyéb játékos hangszeres feladat.
A fentieken kívül volt még kürtöskalácssütés, gyöngyvasalás, süthető gyurmából kerámiabögre készítés, rajzolás, kerámia tárgyak festése; de hagytak időt a szabad játékra is, amire nagy igény volt a gyerekek részéről.
Az utolsó napon a gyerekek templomlátogatáson vettek részt, ahol sok kíváncsi kérdés érkezett a gyermekektől a szervezőkhöz. A templom bemutatása közös gitáros énekléssel zárult.
További táborokról a Váci Egyházmegyei Karitász oldalán olvashatnak.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegyei Karitász
B.G.
Váci Egyházmegye
Az ország 14 egyházmegyéjéből érkeztek családreferensek a PüspökVác Rendezvényközpontba az éves családreferens találkozóra március első hétvégéjén. A találkozón, amelyet „A kísérés kultúrája az egyházban” címmel tartottak, a jegyesoktatás, a gyermekvállalás és az aktív idősödés témájára helyezték a hangsúlyt az előadások és a csoportbeszélgetések.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.
A Váci Egyházmegyei Családközpont pályázatot hirdet alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok számára „Híd a generációk között” címmel. A pályázat célja, hogy a fiatalok műveiken keresztül bemutassák, hogyan látják a generációk közötti kapcsolatot, az idősek és fiatalok közötti kötelékeket, tanulságokat, közös élményeket vagy a múlt és a jelen találkozását.2026. március 18. szerda
Ede és Sándor
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg,...
Összes program »