CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2017. szeptember 16-án a Magyarországon szolgálatot teljesítő, külföldről érkezett misszionáriusok találkoztak Vácott.
A közös együttlétet immáron nyolcadik alkalommal szervezte meg Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetes, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója. Minden évben valamelyik egyházmegyében jönnek össze azért, hogy személyesen találkozzanak egymással, közösen dicsérjék a Jóistent és kicserélhessék tapasztalataikat. Az idei összejövetelnek a váci Püspöki Palota és a Székesegyház adott otthont, a házigazda szerepét pedig Dr. Beer Miklós megyéspüspök töltötte be.
A misszionáriusok együtt érkezett busszal a Püspöki Palotába, ahol a főpásztor köszöntötte őket, majd Alberto Bottari de Castello Magyarország apostoli nunciusa tartotta meg előadását.
Az együttlét legszebb része az apostoli nuncius, a megyéspüspök és Sebastian atya közösen bemutatott szentmiséje volt, amelyen a misszionáriusok nem csak lelkükkel és értelmükkel voltak jelen, hanem lelkes, közös énekeikkel is dicsőítették az Úristent.
A liturgiát követően, a program közös ebéddel folytatódott, majd a találkozó egy városi sétával ért véget, amelynek során néhány templomba is betértek az evangélium terjesztői.
Fotó: Jantsky Viktória
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Marton Zsolt megyéspüspök a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatta be a nagyszombati húsvéti vigília szertartását, amelyen a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították az asszisztenciát. A főpásztor szentbeszédében a Római levél gondolatait emelte ki a keresztségben új életre támadt emberről hangsúlyossá téve ezúttal a húsvéti szertartásban megújított keresztségi fogadalmakat.
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, keresztútjának, halálának és temetésének napja. Az Egyház – ősrégi hagyomány alapján – ezen és a következő napon egyáltalán nem mutat be szentmiseáldozatot. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán. A Jézust jelképző oltár teljesen dísztelen: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nagypénteki szertartást Marton Zsolt megyéspüspök vezette a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.
A nagycsütörtök esti liturgiában az utolsó vacsora felidézésével az eucharisztia alapítására emlékezünk, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az asszisztenciát a Váci Egyházmegye szeminaristái biztosították.
Április 2-án délelőtt tartotta Marton Zsolt a hagyományos olajszentelési szentmisét Vácon, a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az egyházmegye papsága mellett a hívek is szép számban vettek részt az ünnepi szentmisén, amelyen a betegek és a katekumenek olaját, valamint a szent krizmát áldotta meg a főpásztor.2026. április 7. kedd
Herman
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az...
Összes program »