CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az Ars Sacra fesztivál rendjéhez igazodva, szeptember harmadik szombatján, hetedik alkalommal került megrendezésre a Nyitott Templomok Napja Váckisújfalun.
A csepergő eső ellenére már nyolc órakor kinyíltak a Szent András titulusára felszentelt templom kapui. Sorban érkeztek az egész napi teendők segítői; sátrat állítottak, üstházat hoztak, asztalokat és padokat cipeltek, vagy éppen hagymát és krumplit hámoztak az ebédhez.
Az eddigi rendezvényektől eltérően, szentmisével ünnepeltük a napot 10:00 órától, amely első részében tartottuk meg a termés megáldási litániát, amire nálunk emberemlékezet óta nem volt példa.
Tisztelettel felkértük erre az alkalomra Balogh Péter Piusz O.Praem. a Gödöllői Premontrei Perjelség kormányzó perjelét, hogy segítsen a papi szolgálat megoldásában.
Rövid gondolkodási idő után tudatta, személyesen ő maga, Piusz atya celebrálja a szentmisét, majd meghallgattuk előadását a premontrei rend alapítójáról, Szent Norbertről, valamint betekintést kaptunk a rend mai életébe, Nagyváradtól Jászóig, Gödöllőn át Zsámbékig.
A reggeli borongás után az időjárás kedvezően alakult, a templomkert százéves fenyőfái alatt terítettünk asztalt és hívtuk ebédre az ünnep résztvevőit.
A kora délutáni szakaszban az evangélikus templom műsorát követően, újra a római katolikus templom vált a rendezvény helyszínévé.
Czene Ágnes, Fülöp Ferenc díjas néptáncos-előadó közreműködésével Szent László királyra emlékeztünk.
A nap zárásaként Kodály Zoltán zeneszerző és zenetudós, népdalgyűjtő nagyságát idéztük, születésének 135., halálának 50. évfordulóján.
Varga Márton kántor-karvezető instruálásával hangzott az ének: "...Adjon Isten jó éjszakát, Küldje hozzánk szent angyalát, Bátorítsa szívünk álmát, Adjon Isten jó éjszakát!..."
Minden meghívottnak, segítőnek, felajánlónak és támogatónak szeretettel köszönjük az egész napi tevékenységet, kérjük a jó Isten áldását rájuk és kérjük a segítségét, hogy legalább így, vagy ehhez hasonlóan tudjuk a legközelebbi programjainkat megvalósítani! -Köszönjük!
Kereskényi Ildikó
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül...
Összes program »