Köszönő levél

   Hálás szívvel mondok köszönetet a Római Katolikus Anyaszentegyháznak és mindenkinek, aki segítségünkre volt abban, hogy 2017. Szeptember 20-án Szófia Izabella nevű lányomat a Keresztség szentségéhez segítették. Köszönetet mondok Máthé György esperes úrnak a szolnoki Belvárosi Templom plébánosának, aki engedélyezte a keresztelőt ilyen rövid időn belül, Varga Tamás atyának, aki megkeresztelte gyermekem oly szeretettel, mely körbe ölelt minden résztvevőt. Bodnár Máriának, aki szeretettel vállalta kislányunk keresztszülőségét, Kiss Istvánné Marcsinak, aki a kezdetektől segített mindenben, Dr. Vágner Mátyásnak, aki csodálatos hangjával méltó helyére emelte az eseményt és mindenki másnak, aki jelenlétével megtisztelte családunkat, de legfőképpen az Úrnak, aki e gyermekkel megajándékozott minket!

   Mert mit is jelent számomra a keresztelő? A lélek halhatatlanságának első, és talán legfontosabb lépcsőfokát! Mert mi is a lélek? Isten lehelete. A legdrágább kincs, mit az Úrtól megőrzésre kaphatunk, s kötelességünk azt oly tisztán visszaadni majd neki, ahogyan azt Ő ránk bízta! E keresztség csupán a kezdet, hogy elinduljunk a számunkra kijelölt úton, az Ő útján, s egyben a legnagyobb ajándék, mit ember csak kaphat. Gyermeket hozunk a világra, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy mindezt Isten kegyelméből tesszük. Kincset bíz ránk, mit gyarlón herdálunk, mikor nem vezetjük imákkal s hittel. Mert van e nagyobb boldogság egy gyermek születésénél? Nincs. Azt mondjuk az én gyermekem, pedig csupán tőle kapjuk a legnagyobb ajándékot újra és újra, az önzetlen szeretet képességét. Azon szeretetét, mellyel ő minden pillanatban körbe vesz minket, s betölti egész Isteni lényét. Nem elég egy gyermeket a világra hozni, szülőként kötelességünk a helyes útra terelni. S ha botladozva is, sokat vétkezve, arra törekednünk, hogy végül mégis megpihenhessünk az Ő karjaiban.

   Hát ezt jelenti nekem a keresztelő! Halhatatlan lelkünk megőrzését, az Úr dicséretét s azt, hogy rövid létünk homokjának lepergésével az örökkévalóságig együtt lehessünk, soha többé szét nem válva. Mert e kölcsön lelkek úgy kapcsolódnak egymásba, hogy egy egészet alkotva formázzák az Ő dicsőségét!

Köszönet, hogy ez nekem megadatott! Hála az Úrnak, mindennek teremtőjének!

Horváth Katalin

Zsuzsi, Bence és Szofi édesanyja