CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek.” /Jn.21,1-19/A szentmise elején a szentelendőket a piarista család köszöntötte, majd a megyéspüspök üdvözölte a papi szolgálatra meghívott testvéreit.
Molnár Lehel 2013. szeptember 19-én, Szabó Gábor és Vass Bálint 2017. szeptember 14-én tettek örökfogadalmat tisztaságra, szegénységre és engedelmességre, valamint a Rend konstitúcióinak értelmében különleges törődést ígértek a gyerekek és a fiatalok nevelésében.
A szerzetesek a szerpappá (diaconus) való felszenteléssel (ordinatio) az egyházi rend, az egyház közvetlen szolgálatára és az egyházi lelki hatalom gyakorlására lesznek hivatva és feljogosítva. Ez egy életre szóló elköteleződést jelent a Krisztusi papságra, vagyis a szolgálati papság keretei között végbemenő Isten és emberszolgálatra. A felszentelt engedelmességgel tartozik a rendfőnöke mellett megyéspüspökének is.
A Beer Miklós homíliájában a Szent Péter örökségéről beszélt, mivel tőle kezdődik a papi szolgálat folytonossága. Azóta is, nemzedékeken keresztül adják át a papi szolgálat szentségét. Péter példáját követve buzdította a leendő szerpapokat, hogy szenteléskor merjenek Jézus szemébe nézni és kimondani „Uram, tudod, hogy szeretlek” és kérjék a Szentlelket, hogy Jézusi lelkülettel tudjanak szolgálni. Mivel, mint piarista szerzetesek lépnek az egyházi rendbe kiemelte: az ő szolgálatukban, diák-nevelésükben kulcskérdés, hogy együtt tudnak-e érezni tanítványaikkal, akik rájuk lesznek bízva. Nekik a Jézusi szeretetet kell közvetíteniük, ehhez beleérző képességre, türelemre és megértésre van szükségük. Beszéde végén arra kérte a jelenlevőket: imádkozzanak az új diakónusokért, hogy az Úristen adjon számukra irgalmas erőt, együtt érző lelket és a Szentlélek segítse őket az alkalmas Jézusi szolgálatra.
A szentbeszéd után elkezdődött a szentelési szertartás, melynek lényegi része az apostolutód kézfeltétele, valamint a felszentelő imádság. A szentelési imádságot követően az új diakónusok megkapták új liturgikus ruháikat, majd a főpásztorral és a jelenlévő papsággal együtt mutatták be a szentmisét.
A szentmise a Te Deum közös eléneklésével zárult.
A szerpap elsősorban Isten Igéjének hirdetője a hívek között; feladatát képezi az Evangélium ünnepélyes felolvasása, homília, ill. prédikáció tartása, valamint szentmisén kívül a keresztelés, házasságkötés, temetés szertartásainak végzése, illetve egyéb ún. paraliturgikus események vezetése (szentségimádás, litánia).
Szöveg és képek: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
A váci székesegyház karnagya, Varga László atya nevét szinte mindenki ismeri. Évtizedek óta vezeti az idén hetvenéves Szent Cecília Kórust, emellett hetente műsort szerkeszt a Katolikus Rádióban, az OMCE központi igazgatója és zenei vezetője a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézetnek. A zene iránti szeretete hamar kitűnt, gyermekkorában Budapesten kántorképzőbe járt, majd pappá szentelése után diplomáit az OMCE Karnagyképzőn és a Zeneakadémián szerezte. Szakterületei az egyházzene, karvezetés és a zeneszerzés.
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 6. szombat
Miklós
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok...
Összes program »