CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A nemzetért és a keresztények egységéért bemutatott, a Barátok templomában tartott ünnepi misével kezdődött október 1-jén Vácott a Szent László-év egyik kiemelkedő eseménye, mely ezt követően - az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán - a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága vándor tablókiállításának megnyitójával, történelmi áttekintést adó tudományos előadással folytatódott. A programot a Sancta Maria Regina Alapítvány szervezte.Az ünnepi szentmisén - melyen díszvendégként jelen volt többek között Rétvári Bence államtitkár, illetve az önkormányzat képviseletében Pető Tibor alpolgármester - Varga Lajos segédpüspök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mivel a krónikai hagyomány erősen köti Váchoz a 940 éve trónra lépett és 825 éve szentté avatott uralkodót, illik, hogy a neki szentelt emlékévben méltó módon tisztelegjen előtte a város.
- A ferencesek temploma őrzi városunkban a középkori székesegyház emlékét, képletesen szólva mondhatjuk, hogy itt László és Géza király lába nyomában járhatunk - említette a főpap.
Az ünnepi szertartást Bíró László püspök, Magyarország katonai ordináriusa vezette, aki homíliájában középpontba állította a lovagkirálynak a kun vitézzel vívott harcáról szóló legendát, illetve annak krónikai ábrázolásait, melyeken gyakori megjelenítés, hogy az ellenfél tüzet okád a királyra.
- Rendkívül mély értelmű üzenetet hordoz ez az ábrázolási mód, azt sugallja, hogy Szent László küzdelme nem egyszerűen a külső ellenséggel szemben vívott ütközet, hanem szellemi harc is egyben a sötétség erői ellenében - fogalmazott Bíró László.
A főpap megemlítette azt is: Szent Lászlót ünnepelni, rá emlékezni nem ködös nosztalgiázás és magyarkodás, hanem lehetőség a nemzeti összetartozás, a közösségért vállalt felelősség érzésének erősítésére.
A katolikus főiskolán folytatódott program bevezetéseként Libor Józsefné dr., az intézmény rektora úgy fogalmazott: nagy örömmel fogadták a vándorkiállítás itteni bemutatásának lehetőségét, hiszen a Szent László király megtestesítette erények, eszményképek - mint például a bátorság, lelkiismeretesség, mértékletesség, hűség - ma is nagyon fontosak a felnövekvő generációk nevelésében.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára megnyitójában kiemelte: a Szent László-év kezdeményezése nem várt nagy sikert hozott, a programok mind idehaza, mind a határon túli, akár messze földön élő magyar közösségekben érezhetően megmozgattak olyan erőket, amelyek hozzájárulhatnak a nemzeti összefogás elmélyítéséhez.
Az ünneplők Kosztolányi Tímea történész színvonalas előadása révén betekintést nyerhettek Szent László uralkodásának meghatározó folyamataiba, megismerhették a lovag király küzdelmeit, a korabeli Magyarország történelmét.
Az ünnepélyes megnyitón a „Korona és kard” című Szent László műből két részlet hangzott el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola énekkara (vezényelt Heverdle Péterné Köncse Kriszta) és a Pellegrino kamarakórus előadásában (vezényelt Sebestyén János), közreműködött Puskás Dániel (ének, rendező), zongorán kísért Horváth István (zeneszerző).
***
Szeptember 29-én kortárs alkotóknak a lovagkirály élete, szellemi üzenete ihlette műveiből nyílt tárlat a Madách Imre Művelődési Központban \"Szent László öröksége\" címmel.
A BP Art Egyesület képzőművészeti pályázatára csaknem harminc alkotó jelentkezett, az összegző tárlat elsőként - október 18-áig - Vácott látható.
- A pályázat meghirdetésével az volt a célunk, hogy ne hagyjuk fakulni Szent László emlékét, hanem a jelenkor művészeinek is inspirációt adjunk a legendás uralkodó előtti tisztelgésre különböző műalkotások révén - mondta a megnyitón az alapítvány nevében Wodianer-Nemessuri Zoltán.
(A kiállítás védnöke Fördős Attila polgármester és dr. Beer Miklós megyéspüspök. A kiállító művészek: Aba Béla, Adorján Attila, Baky Péter, Blaskó János, Guti J. Soma, Homolya Gábor, Koltai-Dietrich Gábor, Kovács Péter Balázs, Lencsés Ida, Luzsicza Árpád, M. Novák András, Németh Árpád, Orvos András, Pásztor Gyöngyi, Pató Károly, Petrás Mária, Prutkay Péter, Sándor Miklós, Segesdi Bori, Segesdi György, Somogyi Győző, Széchy Bea, Székács Zoltán, Tóth Pitya István, Tóth Zoltán Toti, Varga Amár László, Veszely Ferenc.)
Ribáry Zoltán-Vetési Imre
Fotó: KesziPress-Windhager Károly
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.
Harmadik éve dolgozik együtt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény és a Váci Piarista Gimnázium, melynek eredménye a rajz és vizuális művészetek fakultációjára járó diákok LÉLEK-TÉR-KÉP címet viselő kiállítása. Idén Győrffy-Kovács Adrienn tanárnőnek a múzeumnak otthont adó, egykori Nagypréposti palota későbarokk épületére esett a választása.
Teológiai konferenciát szervezett a váci Apor Vilmos Katolikus főiskola a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 60. évfordulója alkalmából. Az előadások a zsinat ma is aktuális kérdéseit tárgyalták, többek között szó esett a keleti politikáról, a kortárs filozófusok eszmerendszeréről, a hívek liturgikus képzéséről, a laikusok szerepéről az Egyházban.
Véget ért a Házasság hete kosdi programsorozata: az elmúlt napokban a közösség együtt kereste és ünnepelte a házasság "ajándékait". Különös hangsúlyt kapott az idei mottó – „A hűség szabadsága” –, amely végigkísérte az alkalmakat, és irányt mutatott a közös gondolkodásnak, találkozásoknak és ünneplésnek. Revóczi Katalin összefoglalóját olvashatják.2026. február 27. péntek
Ákos és Bátor
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...
Összes program »