CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A lap indulásakor, 2007-ben nem gondoltam volna, hogy az újság meg-éri ezt az évfordulót, hiszen voltak már ez előtti időszakban próbálkozások az újság kiadásával és megjelentetésével kapcsolatban, de ezek nem voltak hosszú életűek.
Ez a siker a szerkesztőknek, dr. Tóth Évának és Benkó Péternek köszönhető, akik hónapról hónapra gondoskodnak a lap megjelenéséről. Az újság minden megjelent példányában tartalmazza egyházközségünk életét, a Magyar Katolikus Egyházról valamint egyházmegyénkről szóló híreket is publikálnak megfelelő és igényes tartalommal. A lap színvonalát emeli az a színes nyomtató is, amit 2015 nyarán kapott egyházközségünk egy nagylelkű adomány keretében.
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy egyházmegyénkben a Szentkereszt újság elismertségnek örvend a „váci hírek” szerint. Tudni kell, hogy sok egyházközségben nincs ilyen jellegű lap, vagy ha van az is félévente kerül megjelenésre.
Kívánom, hogy a Szentkereszt újságunk több ilyen évfordulót élhessen meg. A lap szerkesztőinek kitartást, sok sikert kívánok, hogy ugyan-ilyen színvonalon tudják folytatni áldozatos és kitartó munkájukat.
Köszönöm!
Varga Frigyes, világi elnök
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.
Élettel összeegyeztethetetlen genetikai rendellenességgel, Edwards-szindrómával diagnosztizálták a Déri házaspár legkisebb gyermekét. Az orvosi protokoll ilyen esetekben abortuszt javasol, ők azonban házassági esküjükhöz híven az életet választották. Déri Zsófiával és Déri Barnabással Király Eszter beszélgetett.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »