CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegyei Karitász, a Vác-Alsóvárosi Szent Anna- és a Deákvári Szent Erzsébet Karitászcsoport szervezésében a Karitász védőszentjének ünnepén - Szent Erzsébet napján - november 19-én, 10 órakor a váci székesegyházban szentmisét celebrált Dr. Beer Miklós megyéspüspök.A püspök szentbeszédében utalt Ferenc pápának a szegények első világnapjára kiadott körlevelére, amely a „Ne szóval szeressünk, hanem tettel!” apostoli gondolatot foglalja össze. Szent Ferenc és a mi magyar szentünk, Szent Erzsébet a saját korában valósította meg a szegények szolgálatát, tetteik és áldozatos életük példa a mindenkori keresztény ember számára.
Az adományokról szólt az evangéliumi példabeszéd, miszerint Istentől talentumokat kapunk, „ki-ki képessége szerint” (Mt 25,15). Ezt ismerjük fel mindenekelőtt, mert vannak talentumaink, „tehetségesek” vagyunk Isten szemében. Ezért senki nem hasztalan, senki sem annyira szegény, hogy ne tudna adni valamit a körülötte élőknek. Az Úristen elhalmoz bennünket adományaival, kiválasztottak és megáldottak vagyunk általa. Szerinte egyetlen gyermeke sem kidobandó, mindenkire küldetést bíz, és mindenkire szükség van.
A főpásztor kiemelte, hogy a szegények nem problémát jelentenek, hanem erőforrást, amelyből meríthetünk, hogy az Evangélium lényegét befogadhassuk és megélhessük azt a mindennapi életünk folyamán, egymás segítésében teljesülhet ki az életünk, ezért válnak a szegények Egyházunk kincsévé.
A szentmisén a Püspök atya megáldotta és szétosztotta a Szent Erzsébet kenyereket és átadta a Szent Erzsébet díjakat a Váci Egyházmegyében hosszú ideje áldozatos karitász munkát végző önkénteseknek.
A díjat idén a Bagi Karitászcsoportból Katona Károlyné; a Diósjenői Karitászcsoportból Czerman Józsefné; valamint a Zebegényi Karitászcsoportból Szikriszt Miklósné vehették át püspöküktől.
November 26-án kezdetét veszi a „Tárjátok ki szíveteket” nevű kezdeményezés, ami a Katolikus Karitász által elindított adventi segélyakció és ebből az alkalomból adománygyűjtő programokat hirdetnek a rászoruló családok megsegítésére a téli időszakban.
Szöveg és fotó: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »