CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 15-én, szerdán reggel Beer Miklós váci megyéspüspök a fóti római katolikus templomban szentmise keretében adott hálát a Károlyi István Gyermekközpont (korábban Fóti Gyermekváros) hatvan évéért, a gondoskodó szeretetért.A püspök homíliája elején felidézte, hogy maga is éppen hatvan éve kezdte el Vácon a gimnáziumot, és figyelmeztetett, hogy fontos észrevenni és megköszönni Isten gondoskodó szeretetét. A teremtő Isten egymásra bíz bennünket, hogy nagylelkűségünkkel, féltő szeretetünkkel közvetítsük gondoskodását.
A nevelés az Úristen tervében van: a gyerekek a családban és nevelőik segítségével bontakoztatják ki képességeiket, kinyílik előttük a világ. Ugyanakkor nem magától értetődő, hogy egy gyerek megkapja azt a gondoskodást, amire szüksége van. A mi nagylelkűségünket használja az Isten, hogy pótolja, ami elmaradt mások életében. Beer Miklós püspök megosztotta a hívekkel, neki sem volt könnyű gyermekkora, édesapja a második világháború után meghalt, aztán elvesztették a lakásukat, kitelepítették őket. Egyrészt korán megértette, hogy édesanyja gondoskodásán kívül mások segítségére is szüksége van, másrészt érzékennyé vált a hátrányos helyzetűek gondjai iránt.
A fóti gyermekközpontban ezt a nagylelkű gondoskodást gyakorolták hatvan éven át, azt a „kiegészítő” szeretet, amelyre szüksége van ezeknek a gyerekeknek, akiket az Úristen rájuk bízott. Emlékeztetett arra, hogy a nagy tanító rendek is úgy kezdtek el nevelni, hogy észrevették a szükséget szenvedő gyerekeket.
A püspök utalt Ferenc pápa üzenetére, amelyet Szent Erzsébet ünnepére, a szegények világnapjára írt, és amelyben azt hangsúlyozza, hogy Isten rajtunk keresztül együttérzéssel, nagylelkűséggel gondoskodik másokról.
Köszönetet mondott a pedagógusok áldozatos munkájáért és a Károlyi család örökségért – az ő birtokuk lett a gyerekváros otthona, a központ ma is Károlyi István nevét viseli.
Jézus együttérző szeretettel fordult a gyermekekhez, akiket a tanítványok el akartak zavarni tőle: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket!” – mondta. Beer Miklós fohászkodott Istenhez, hogy Szentlelkével erősítse meg lelkünkben a szükséget szenvedő gyerekek nagylelkű szolgálatát.
+++
A Károlyi István Gyermekközpont – régi nevén Fóti Gyermekváros – 1957-ben jött létre az állami gondoskodásba került gyermekek gondozására, nevelésére. Az 1990-es évek elején elkezdődött a lakásotthonos, családias szerkezetű, a gondozottak egyéni szükségleteihez igazodó ellátás feltételeinek és gyakorlatának kialakítása. A Fóti Gyermekváros névváltozásáról a Népjóléti Minisztérium 1993. április 15-i hatállyal döntött. Eszerint az intézmény a Károlyi István Gyermekközpont nevet vette fel.
A szerkezetátalakítás első lépéseként 2005–2008 között a mozgásukban akadályozott és tartósan beteg gyermekek számára különleges otthon jött létre, itt huszonnégyen élnek. A hatályos jogszabály előírásai szerint 2011. január 1-jétől harminckét súlyos pszichés zavarral küzdő gyermeket fogad a Károlyi István Gyermekközpont Speciális Gyermekotthona. A szerkezetátalakítás harmadik lépése a Kísérő Nélküli Kiskorúak Gyermekotthonának és Utógondozó Otthonának kialakítása volt. Az utógondozó otthonban magyar állampolgárságú és menekült fiatalok élnek.
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Fotó: Lambert Attila
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 2. szombat
Zsigmond
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez...
Összes program »