CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Tizedik alkalommal szervezi meg az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót hazánkban Katolikus Karitász.A már hagyományosnak számító jótékonysági akciót több mint kétszáz helyszínen rendezik meg országszerte. Idén az egy hétig tartó rendezvénysorozat alkalmával minden nap egy kiemelt program is megrendezésre kerül, amely során színes programokra, jótékonysági koncertekre és közösségi gyertyagyújtásokra várják az érdeklődőket, a segíteni szándékozókat.
Több helyszínen – főtereken, adventi vásárokban, templomok előtt – a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet, vagy a Karitász jelét, a lángoló keresztet formálják majd meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.
Reményeink szerint gyermekek, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódnak majd és meggyújtják a maguk mécsesét és lehetőségeikhez mérten adományokkal hozzájárulnak a rászorulók megsegítéséhez. A gyertyákért felajánlott adományokból összegyűlt pénzt a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak
Az országos megnyitó december 3-án, vasárnap 18.00-kor lesz Győrben, a Széchenyi téren. A nyitóünnepségen részt vesz Veres András megyéspüspök, az MKPK elnöke, Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója, Szabó György, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatója.
A megnyitón közreműködik a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, Bucsuházy Dóra és a Liszt Ferenc Zeneiskola kamarakórusa.
Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el Európában. 1999 karácsonyán elsőként Spanyolország, Németország és Svájc csatlakozott a kiemelkedő programhoz. A Caritas Europa 2005-től, a Caritas Internationalis 2006-tól hazánk pedig 2008-tól vesz részt önállóan ezen szolidaritás-akcióban. Az „egymillió csillag” akcióban ma már 15 ország vesz részt. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.
Főbb helyszínek 2017-ben
December 3., vasárnap – ORSZÁGOS MEGNYITÓ
Győr, Széchenyi tér, 18.00 – a program országos megnyitója Veres András megyéspüspök, Écsy Gábor országos igazgató és Szabó György egyházmegyei karitász igazgató részvételével
December 4., hétfő
Vác, Székesegyház, 16.00 – Szegének szentmiséje a Székesegyházban, melyet Varga Lajos segédpüspök mutat be. A szentmise végén 70 ajándékcsomagot adnak át, nehéz helyzetben élő családoknak.
16. 45 – gyertyagyújtás. Közreműködnek a Lámpás\'92 Alapítvány fiataljai, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és Fodor János FODI zenész. A műsort követően a szereplők fogják elhelyezni az első égő mécseseket, amelyekből kirajzolódik a karitászt jelképező lángoló kereszt és egy szív.
December 5., kedd
Eger, Érseki Palota Látogatóközpont udvara (Széchenyi út 3.), 16.30 – Köszöntőt mond Füleczki István egyetemi lelkész. Közreműködik a Pétervásárai Caritas Junior csoport.
December 6., szerda
Sárospatak, Művelődési ház előtt Szent Miklós Udvara – 14.00 Jótékonysági műsor. Fellép a város minden iskolájának és óvodájának csoportja.
18.00 – gyertyagyújtás, köszöntőt mond Páll Miklós, a Miskolci Egyházmegyei Karitász igazgatója.
December 7., csütörtök
Debrecen, Érseki Hivatal (Petőfi tér 8.), 16.00 – a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász közös szervezése. Köszöntőt mond: Mészáros László, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója és Jaczkó Dániel a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász igazgatója. Közreműködik: Lautitia kórus és Somogyi László.
December 8., péntek
Kaposvár, Kossuth tér, Pajtaszínpad, 16.30 – A programot megnyitja: Varga László megyéspüspök. Közreműködnek a város óvodásai, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Iskolaközpont fúvószenekara, Vígh Margit hegedűművész. A műsor végén az önkéntesek és a megjelent vendégek mécsesekből Karitász-keresztet raknak ki a téren.
December 9., szombat
Budapest, Szent István-bazilika, 19.00 – Jótékonysági hangversenynek hangversenyt ad a Győri Pedagógus Kórus. Beszédet mond Écsy Gábor, a Karitász főegyházmegyei és országos igazgatója. Az hangversenyt követően közös gyertyagyújtás a bazilika előtt. A jótékonysági est fővédnöke Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.
December 10., vasárnap - ORSZÁGOS ZÁRÓ RENDEZVÉNY
Pécs, Széchenyi tér 16.00 – Ünnepi műsor Udvardy György megyéspüspök, Écsy Gábor országos igazgató és Besenczi Zsolt egyházmegyei karitász igazgató részvételével. Közreműködnek a Néri Szent Fülöp Iskola tanulói.
***
A régiek úgy tartották: valahányszor lehull egy csillag, meghal valaki a Földön.
És valahányszor fellobban egy csillag fénye, szeretet gyúl egy emberi szívben…
Ezt a fényt hivatott jelképezni ez a kis gyertya. És minden egyes gyertya a Karitász kiáltása az elesettekért, az idősekért, a betegekért, a rászorultakért.
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül...
Összes program »