CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A találkozó szervezésében és annak lebonyolításában tevékenyen segített a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ, Kassa megye kulturális intézménye, az Ilosvai NTE és Jánok község önkormányzata, hogy maradandó élményt nyújtsanak az ide látogató hagyományőrző csoportoknak és a résztvevőknek, akiket a szabadtéri rendezvény zord időjárása sem tántorított el, hogy eljöjjenek ide.
A két napos rendezvény Kassán, a Thália színházban gálaműsorral kezdődött, ahol a Györgyfalvai hagyományőrzők, az Ilosvati NTE, a Jánoki betlehemes csoport, Zólyommikósi betlehemes csoport, Gencsapáti hagyományőrző NTE mutatkozott be előadást nagysikerrel. Az estét táncház zárta.
A következő nap, advent első vasárnapja Jánokon folytatódott. A dombon lévő kistemplomban, Takács Dénes plébániai kormányzó szentmisét celebrált, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. A mise után a csoportok ökumenikus istentiszteleten vettek részt a templom előtt.
Ezután a Hatvanból érkezettek, Szinyei András alpolgármesterrel együtt megkoszorúzták Sziklay Szeréna költőnő itt lévő családi sírhelyét. A további programok a településen folytatódtak.
Begala Gyula polgármester megnyitó beszéde után, a szabadtéri színpadon mutatkoztak be a hagyományőrzők műsoraikkal: Jánok, Tornaújfalu, Tornavendégi, Zolyommiklósi, Györgyfalvai csoportok. Magyarországot, a Gencsapáti, Opályi, Füzéri és a Hatvani Betlehemesek képviselték.
Kísérő programként a kovácsmesterséget mutatták be a helyiek és volt hagyományos karácsonyi ételek kóstolója is. A hideget enyhítette a résztvevők számára a helyszínen főzött tea, így a hideg idő sem volt akadálya annak, hogy advent első vasárnapját, méltóképpen köszöntsék azok, akik a Betlehemi játékok mai hagyományőrzői.
H. Szabó Sándor felvételei
Váci Egyházmegye
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül...
Összes program »