CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ez év adventjének kezdetén Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök és Antal András Csépa plébániavezető diakónusa közösen mutattak be szentmisét és gyújtották meg az első adventi gyertyát Csépán. A nagy hó ellenére a templom padsorai megteltek a helyiekkel.A főpásztor szentbeszédében az együttéléshez szükséges szeretetről beszélt: az együtt élő embereknek oda kell figyelniük egymásra és azon kell igyekeznünk, hogy lelki és a testi táplálékot egyaránt adjanak embertársaiknak, ahogy tette ezt Jézus is, ehhez pedig elengedhetetlen egymás megértése és megbecsülése. A hátrányos helyzetben élő emberekkel sorsközösséget kell vállalnunk és a tevékeny szeretetre tudatosan kell törekednünk, legyünk egymás segítői buzdította a jelenlévőket püspök atya.
A szentmise végén a hívők püspöki áldással és szívükben a meggyújtott első adventi lánggal vihették otthonaikba a szeretet melegségét.
Váci Egyházmegye/bg
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »