CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2017. december 8-a délelőttjén Mikulás ünnepségre került sor az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében a Püspöki Palotában hátrányos helyzetű első és második osztályos gyermekek részére, akik a nógrádi térségből utaztak Vácra.
A gyermekek kis csoportokban érkeztek Vácra és a Püspökség Dísztermében gitáros énekszóval fogadták őket az EKIF munkatársai. Amikor mindannyian együtt voltak az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága képviseletében Dr. Csáki Tibor főigazgató köszöntötte a kis vendégeket és meggyújtotta az adventi koszorún az első gyertyát.
Az ünnepélyes köszöntést követően a gyerekeknek a HandaBanda zenekar adott jó hangulatú koncertet. A vidámság közepette megérkezett Dr. Beer Miklós püspök atya, akit a gyermeksereg verssel és énekszóval üdvözölt. Püspök atya a szent miklósi hagyományhoz híven ajándékcsomaggal örvendeztette meg a kis diákokat.
Az örömteli együttlét közös énekléssel zárult.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »