CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Böjte Csaba gondolataiba mélyedhetett el a hallgatóság december 10-én, advent második vasárnapján, a váci Madách Imre Művelődési Központban.A program elején a bevezető gondolatokat Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mondta, majd a rendezvény házigazdája Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntötte a megjelenteket és Csaba testvért.
Az elmélkedések három részben hangoztak el, melyek között az ünnepi elmélyülést az elhangzott zeneművek is segítették, amelyek többnyire a közönség bevonásával - akik a katolikus népénekek szövegeit már érkezéskor kezükbe foghatták - csendültek fel.
Csaba testvér gondolatait három képzeletbeli füzéren vezette végig: az első, hogy legyen Mária, Isten anyja, a mi példaképünk, az ő élete olyan tükröződése a szolgáló szeretetnek, amely mintaértékű számunkra. Ő igent mondott az Úr megszólítására és minden tekintetben bátor volt. Legyünk bátrak és merjünk az élet mellett dönteni a megpróbáltatások ellenére is. A második üzenetként az élő Istennek való kapcsolatot hangsúlyozta, keressük az élő, jelenvaló Istent, és tegyük fel magunknak azt a kérdést – milyen az én személyes kapcsolatom a Jóistennel? A harmadik üzenet lánc pedig egy nagyon emberi érzés köré gyöngyöződött, ez pedig az öröm megélése, tanuljunk meg örülni egymásnak és szeretni a teremtett világot. Adjunk egymásnak jó kedvet, használjuk a humor eszközét a mindennapokban- hangsúlyozta Böjte Csaba.
A mély adventi üzenetek után a jelenlévők szeretetláncot alkotva imádkozták a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát.
A zenei részben Pál Eszter népi énekművész, a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, Verebélyi Ákos, a Szent Cecília kórus, a Váci Székesegyházi Kórusiskola működött közre. Azt pedig, hogy Csaba testvér Vácon személyesen mondhatta el adventi üzenetét a Dunakanyari Védegylet Alapítvány szervezésének köszönhető.
Fotó: Cservenák Péter
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »