CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
ISTEN ÉRTELMET AD A SZENVEDÉSNEK ÉS ODAÁLL MINDEN SZENVEDŐ EMBER MELLÉ.A megyéspüspök szentbeszédében az elhurcoltak lelkületére emlékeztetett, akik nagyszerű emberek voltak, mert csöndes türelemmel fogadták el sorsukat és tartották egymásban a lelket, bíztatták és támogatták sorstársaikat és bűnhődtek el nem követett bűneikért.
Tovább elmélkedve püspök atya elmondta tanuljunk azoktól, akik részesei voltak a háborúnak és következményeinek. A jelenben élő leszármazottak, családtagok fájdalmában osztozva tette fel azt a kérdést: Miért engedi meg az Úristen az igazságtalan szenvedést? A választ megsejtjük, amikor Krisztus keresztjére feltekintünk és rágondolunk a szenvedéstörténetére. Isten nem csak megengedi, hanem értelmet is ad a szenvedésnek és odaáll minden szenvedő ember mellé. Jézus keresztje bátorítást ad mindenkinek. A reményt, a vigasztalást ott találjuk az evangéliumban. Krisztus a Béke Fejedelme, Isten Fiaként önmagát áldozta fel értünk, ha követői leszünk, akkor az Úristen szándéka szerint válunk igazán emberé.
Szentbeszéde végén a főpásztor Assisi Szent Ferencet idézve - tégy engem békéd eszközévé – gondolatával az emberiség gyógyulásáért imádkozott: „Add Uram, hogy megtudjak tenni mindent azért, hogy gyógyuljon az emberiség a gyűlöletből, a gonoszságból, a háborúból, az ellenségeskedésből és a rosszakaratból. Ámen”.
Az ünnepi megemlékezés a szentmisét követően a templom előkertjében álló, az elhurcoltakra emlékeztető, kopjafa megkoszorúzásával folytatódott, majd filmvetítéssel és kiállítás-megnyitóval zárult.
A vasárnapi megemlékezésen részt vett Zoltai Jenő, a „málenkij robot” egyetlen ma élő, zebegényi túlélője, aki 33 hónapot töltött fogságban.
***
Az országban elsőként 1989-ben, Zebegényben állítottak emléket az elhurcoltaknak. Minden év januárjában szentmisével emlékeznek nemcsak a zebegényi, hanem az egész magyarországi svábság Holokausztjára. 1945 januárjában Zebegényből 111 férfit és nőt hurcoltak el „malenkij robotra”. Közülük harmincegyen nem tértek vissza. A nagymarosi 400 elhurcoltból 101, míg a 83 kismarosi közül 11 ember tűnt el.
1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára, akár negyedszázados száműzetésre a Szovjetunióba. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953 novemberében térhetett haza a táborokból.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »