CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2018. február 7-én, délután, szentmise előtt, gitáros „szeretetzenére” gyülekeztek orvosok, nővérek, betegek a Hetényi kórház kápolnájában.Szurgyi Gergely, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus gitártanár-mesterszakának hallgatója, megörvendeztette előadásával a megjelenteket. Hatalmas taps fogadta a lelkes mesterhallgató gitárjátékát. A mise keretében pedig Lobmayer Benedek papnövendék kísérte gitáron az énekeket. A szentmise végén a megjelent hívek Balázs-áldásban részesültek.
A mise előtt a zene szárnyán felemelkedtünk, a szentmisében eljutottunk Jézushoz! - mondta Lovassy Attila atya.
Lelkigondozói Szolgálat munkatársai
Szolnoki Hetényi Kórház
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »