CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, mely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte.” (CIC 1055, 1. §)A Nagycsaládosok Váci Egyesülete a Váci Egyházmegye közösségi házában, a Credo-házban február 10-én, a Házasság Világnapja alkalmából, a Házasság hete programsorozat keretében, immár nyolcadik alkalommal rendezvényt szervezett.
A bevezetőben Dr. Beer Miklós püspök atya osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, köszöntötte a házaspárokat, majd arról elmélkedett, hogy milyen csodálatos segítség, fogódzó az életben az az emberi kapcsolat, amelyet Isten áldása megpecsétel. Két ember egymás segítségével tud csak azzá válni, amivé az Úristen szándéka teremtette őket. Ahhoz, hogy működni tudjon a kapcsolat, alkalmazkodni kell, és nagy odafigyeléssel kell egymás felé fordulni. Püspök atya a házasságot a folyóvízben élő organizmushoz hasonlította, amely a folyót megtisztítja a szennyeződésektől; a biztonságos, szeretetteljes házasság meg tudja tisztítani a saját környezetét. Az elmélkedést követően a főpásztor a Jóisten áldását kérte a jelenlévő házaspárokra.
A rendezvény további részében bemutatkozott a Házas Hétvége mozgalom. Majd dudamuzsikát hallgathatott a közönség és egy különleges húros hangszer dallamvilágát is megismerhette. A zeneszámokat követően Kányádi Sándor „Két nyárfa” című verse hangzott el.
A műsort követően a jubiláló házaspárokat felköszöntötték, majd az ünnepség közös szeretetvendégséggel és beszélgetéssel zárult.
Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »