CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Húshagyókedden Dr. Beer Miklós megyéspüspök az Ipolypart Ápoló Gondozó Otthon és Rehabilitációs Intézetben szolgáltatta ki a betegek szentségét az otthon lakóinak.2018. február 13., kedd – gondolhatnánk, hogy ez egy újabb átlagos hétköznap, csak a szokásos tennivalók, a hó is esik, megint latyak lesz. Ez a nap azonban, nagyon különleges és áldott nap volt!
II. János Pál pápa 1993. február 11-ét jeles nappá tette. Ezen a napon – betegek világnapján – a figyelem középpontjában a betegek, a szenvedő ember áll.
Sok kéz szorgoskodott azon, hogy ez az ünnep mindenki számára meghitt és örömteli legyen, a ludányhalászi intézet lakói, dolgozói s vendégei számára egyaránt. Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta a szentmisét. Homíliájában beszélt a váci irgalmasrendi kápolna megáldásáról, melynek ideje a betegek világnapján valósult meg. Elmondta mennyire fontos a betegek közötti szolgálat, a betegség illetve a beteg embertárs elfogadása.
Dr. Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész, mint „házigazda” köszöntötte püspök urat, s az egybegyűlteket. Dr. Mike Róbert tiszteletbeli kanonok, ludányhalászi plébános is részt vett a szentmisén, melynek elején a lakók és a dolgozók is részesültek a betegek kenetében. Kovács Imre Ludányhalászi polgármestere is tiszteletét tette ezen az ünnepi alkalmon. A szentmise végén püspök atya megáldotta és nevesítette az intézet kórusát, melynek az „Árpádházi Szent Erzsébet kórus” nevet adta.
Hálámat és Köszönetemet szeretném kifejezni - a névszerinti felsorolástól eltekintenék – mindenki felé, aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy ez az ünnepi alkalom megvalósulhasson! Isten bőséges áldása kísérje a vezetők, dolgozók, lakók életét!
Koplányi János lelkigondozó
Mélyen érintett a szentmisén való részvétel során a szentatya beszédében elhangzott hivatásunkkal is egybekötött SZERETETRŐL – egymással – embertársainkkal való kapcsolatunk, bánásmódunkról. Mise után a püspökatyával való kötetlen és egyben közvetlen beszélgetés szintén nagy hatással volt rám, hiszen nem minden nap találkozunk, beszélgethetünk vele. KÖSZÖNÖM, hogy részt vehettem és részese voltam.
Mester Alice
A dal, a zene mindig közösségformáló. Jó élmény volt együtt énekelni, jobban összehozta a társaságot, a lakók és dolgozók kis közösségét. Külön meglepetés volt, hogy a püspök atyával néhány szót válthattunk és egy rendkívül barátságos, közvetlen embert ismerhettünk meg személyében.
Terápiás nővér
A megtiszteltetésen túl – mivel maga személyesen a Püspök atya jött el hozzánk ezen a szép ünnepen – végtelen lelki nyugalom és biztonság érzése töltött el. Püspök Atya, ahogyan említette, az elmúlt 15 év szolgálati ideje alatt legalább 5. alkalommal jött el hozzánk, ezért szinte ismerősként üdvözölhettük Őt. Személyével, közvetlenségével és lelki nyugalmával lakóinkból is nyugodt viselkedést, figyelmet és tiszteletet váltott ki. Személy szerint megható volt látni és átélni mindazt, amit jelenléte, mondandója és a szentség kiszolgáltatása váltott ki belőlünk.
Szita Istvánné, Erika
2018. február 13-án intézményünkbe érkezett egyházmegyénk püspöke. Már hetek óta lelkesen készültünk a találkozásra lakóinkkal és a terápiás csoporttal. Eljött a nap: izgalom, lelkesedés, nyugalom hatotta át szívünket. Éreztük, fontosak vagyunk és együtt tettünk valamit egy közösségért. Hozzájárulhattunk a betegek szentségéhez. Láttuk a meghatódást lakóink arcán, mikor Püspök Atya megfogta kezüket és mindenkinek különleges figyelmet szentelt a maga egyszerűségével. Nekünk is. Énekkarunk hangja áthatotta a termet és mindenki lelkét. Örültünk, megbecsülést éreztünk és mosolyogva tettük tovább a dolgunkat, ahol nem számított az idő múlása. Úgy érzem nagyon pozitív nap volt ez számunkra. Szívből köszönöm munkatársaim nevében is.
Puszta Gáborné
További képek: http://korhazlelkesz.hu/Hirek/353/Betegek_szentsege_az_Ipolypartban_.html
Forrás: Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »