CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„Emlékezz ember, hogy porból vagy, és porrá leszel.”Püspök atya homíliájában a nagyböjti időszak lényegéről beszélt, amely a keresztény ember életében azt a célt szolgálja, hogy átlássa és elmélyedjen saját lelkivilágában. Amikor a hívő ember ezt teszi, nem csak önmagával szembesül, hanem a Jóistennel is, hiszen a lelki vizsgálatot az Ő törvényeinek megfelelően kell elvégeznie. A lelki tükör sokszor fájdalommal és keserűséggel jár, azonban ha bűnünk terhétől meg tudunk szabadulni, akkor megélhetjük a felszabadulás örömét, ennek forrása pedig a bűnbocsánat.
Varga püspök atya a megtisztulásra sorrendet állít fel: nézzünk magunkba, végezzünk önvizsgálatot, és a bűnbánaton, illetve a Jóistennel és az embertársainkkal való kiengesztelődésen keresztül eljutunk a bűnbocsánathoz, amely valódi örömöt és igazi szabadságot nyújt a hívő keresztény embernek.
A szentbeszédet követően a templomban jelenlévők részesültek a hamvazkodás szertartásában, amely arra figyelmezteti a hívő embert, hogy a földi ideje véges: „Emlékezz ember, hogy porból vagy, és porrá leszel”.
A liturgián a zenei szolgálatot a székesegyház Szent Cecília Kórusa végezte, vezényelt és orgonán kísért Varga László a székesegyház karnagya.
Szöveg és kép: Bölönyi Gabriella
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »