CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye solti esperesi kerülete minden évben a nagyböjti időben tartja képviselő-testületeinek és plébániai munkatársainak a lelki napját.A püspök a szentmisén mondott beszédében a Szentatya nagyböjti üzenetére, a böjt, az ima és az alamizsnálkodás, a jótékonyság fontosságára utalt. Kiemelte: sok emberben kihűlt a szeretet, nekünk keresztényeknek, plébániai munkatársaknak, képviselőknek kell Jézust és az ő szeretetét elvinni az emberek közé. Imádság nélkül nincs béke, imádkozni kell a világban élő keresztényekért, akik nap mint nap életüket adják hitükért. Váczi Mihály Eső a homokra című versét idézve („eső a homokra, sivatagnyi reménytelen dologra, s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb: kutakká gyűjt a mély, soká isznak belőled”) rámutatott arra, hogy osztani kell magunkat az emberek számára, kúttá kell válni, adni a másiknak, mert a jó keresztény nem önző, hanem felelősek vagyunk egymásért.
Ezután a főpásztor kitért a képviselők feladataira: nemcsak a felújítás, a tatarozás vagy éppen a fűnyírás tartozik a munkájukhoz, hanem a lelkiélet is. Lelki programok szervezése, apostolkodás és aktív részvétel a liturgiában. A pap segítségére és a hívek jobb lelki ellátásában nagyon fontos szerepet kap a diakónusok, az akolitusok és a lektorok munkája. Amit felolvasnak a szentmisén, méltóan tegyék, hisz az Isten üzenete, Isten szava. Nem lehet gyorsan, halkan olvasni a szentmisén, hanem csak kellő áhítattal – figyelmeztette a résztvevőket Beer Miklós. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy ne csak a kőtemplomokat építsük, újítsuk, hanem fontos a lelki templomok ápolása is – tette hozzá.
A lelkinapon minden településről egy képviselőtestületi tag beszámolt az adott egyházközség életéről, a programokról, a közösségekről, a nehézségekről, problémákról és az örömökről.
Közös imádsággal zárult a találkozó.
Forrás és fotó: Vass Huba esperes, Solti Esperesi Kerület/Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »