CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A kormányzat döntése értelmében csaknem 570 millió forintos keretösszegből, a tervek szerint még az idén megvalósulhat a váci Szent Kereszt ferences templom, közkeletű nevén a Barátok temploma teljes körű felújítása – közölte Rétvári Bence államtitkár egy március 1-jén tartott sajtótájékoztatón.Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a váci ferences templom restaurálására nyújtott támogatás mellett idén 138 millió forint támogatást biztosít a kormány további környékbeli települések egyházi épületeinek felújítására, felekezeti fenntartásban működő intézmények kiemelt programjaira.
Beer Miklós megyéspüspök kiemelte: a város egyik legrégebbi szakrális helyszíne újulhat meg az állam támogatásának köszönhetően, hiszen a ferences templom közelében állt Vác első székesegyháza.
Tömördi Viktor ferences templomigazgató elmondta: a támogatásnak köszönhetően a templombelső is megújulhat, a párjukat ritkító több száz éves művészi fafaragványokkal együtt.
„Nagy adomány ez templomunk közösségének, amely közösségben vezető szerep jut a kisgyerekes családoknak” – fogalmazott Tömördi Viktor.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: a templomfelújítással párhuzamosan, a ferences és a piarista rend megállapodása értelmében a fogyatékkal élő fiatalok beiskolázását és későbbi elhelyezkedését segítő oktatási intézmény és munkaerő-piaci módszertani központ létesülhet a szomszédos patinás rendházban. Erre a beruházásra még korábban több mint 2 milliárd forintot különített el a kormány.
Fotó: Ribáry Zoltán
Ribáry Zoltán/Magyar Kurír
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »