CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Hatvan évvel ezelőtt, 1958. február 28-án, Martfűn egy halász találta meg az egy évvel korábban Tiszavárkonyban meggyilkolt, mártírhalált halt Kenyeres Lajos atya holttestét az áradó Tiszában.A 60. évforduló alkalmából, 2018-ban a martfűi Szent Tamás-templomban volt az érte bemutatott megemlékező szentmise március 3-án, szombaton délelőtt 10 órakor. Kenyeres Lajos atya mártírhalálának ténye és története egyre ismertebb országszerte. Tisztelete folyamatosan él szülőhelyén, a környező településeken, valamint szolgálati helyein. Az érintett településeken minden évben megemlékező szentmisét tartunk, és imádkozunk boldoggá avatásáért.
Az évforduló alkalmából a szentmise után egy Kenyeres Lajos atyát ábrázoló emlékdomborművet lepleztünk le, amelyet dr. Beer Miklós váci megyéspüspök atya áldott meg. A dombormű a templom főbejárata melletti falrészen, kívülről lett elhelyezve. Az emlékdomborművet B. Laborcz Flóra, Ferenczy-díjas ötvösművész készítette el budapesti műhelyében.
A szentmiseáldozatot a résztvevő atyákkal együtt dr. Beer Miklós váci megyéspüspök atya mutatta be.
A helyi és környékbeli egyházközségek tagjai mellett külön köszöntöttük dr. Beer Miklós váci megyéspüspököt, az emlékünnepségen résztvevő atyákat, diakónus és akolitus testvéreket, Máthé György szolnoki esperes plébános atyát, a helyi egyházközség volt plébánosát, Tamási József atyát, a kartali zarándokokkal együtt, a helyi református egyházközség képviseletében jelen lévő Kupai Szabó Tímea lelkipásztort és Rágyanszky István gondnok urat, a Kenyeres család tagjait, Boldog István országgyűlési képviselő urat, az érintett települések polgármestereit, köztük dr. Papp Antalt, Martfű város polgármesterét valamint az emlékdomborművet elkészítő B. Laborcz Flóra Ferenczy-díjas ötvösművészt és családját.
Köszöntöttük továbbá mindazokat, akik a Kenyeres Lajos atya életével kapcsolatos helyekről: Rákóczifalváról, Vezsenyről, Tiszavárkonyból, Tószegről érkeztek hozzánk.
A martfűi Szent Tamás-templom zsúfolásig megtelt ezen az emlékünnepségen, a dombormű megáldása után mindenki kapott egy emléklapot a dombormű fotójával és a boldoggá avatás sikeréjért végzendő imádsággal.
Forrás és fotó: Kovácsik Antal plébániavezető, állandó diakónus
***
Ima Kenyeres Lajos mártír-pap boldoggá avatásáért:
Mennyei Atyánk! Te Kenyeres Lajost hívtad szolgálatodra, és a papszentelés kegyelme által híveid pásztorává tetted őt. Arra hívtál bennünket, hogy tanúid legyünk a világban. Ennek a tanúságtételnek kell jelen lennie életünk minden mozzanatában. Mennyei Atyánk, Te elhalmoztad Lajos áldozópapot áldásoddal és sokféle kegyelmeddel. Te az ő szavaival és írásai által tanítottad hívő népedet. Te adtad neki azt a kegyelmet, hogy az igazság és béke érdekében népedért felemelje szavát a világ nagyjai előtt. Köszönjük neked, hogy megadtad neki a lelki erősség kegyelmét! Hálát adunk neked, hogy nemcsak szavaival és írásaival, hanem életének föláldozásával is tanított bennünket az önfeláldozás értékéről. Add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy közbenjárását megtapasztalva bizonyságot szerezzünk arról, hogy befogadtad őt mennyei dicsőségedbe! Add, hogy minél előbb tisztelhessük a boldogok, majd pedig a szentek között! Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
A Bonum televízió közvetítését a szentmiséről ITT nézhetik meg:
Váci Egyházmegye
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »