CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Konferencia titkárának második mandátuma idén nyáron lejár. A Püspöki Konferencia szabályzata szerint ezt a funkciót legfeljebb két alkalommal lehet betölteni, így a testület döntése szerint nyártól dr. Tóth Tamás, a római Pápai Magyar Intézet rektora veszi át a tisztséget.Tóth Tamás 1976-ban Kecskeméten született. A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában érettségizett 1994-ben. Teológiai tanulmányait Veszprémben, Szegeden, majd a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte. 2002-ben Kalocsán szentelték pappá a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye számára. 2004-2007 között káplán először Kiskunfélegyházán, majd Soltvadkerten, és ugyancsak 2004-től tart kurzusokat a szegedi Gál Ferenc Főiskolán. 2006-ban egyháztörténelemből doktorátust szerzett Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelemtudomány tudományágban honosított. 2007-2011 között az apostoli nuncius titkára Budapesten, 2011-ben nevezték ki a római Pápai Magyar Intézet rektorává és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágensévé (ügyvivőjévé). Több magyar, valamint idegen nyelvű egyháztörténeti tárgyú könyv és tanulmány szerzője. 2012-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, 2013-ban pápai káplán címmel tüntették ki.
A Püspöki Konferencia 2018-ban a testület titkárává választotta.
Forrás és fotó: MKPK
Váci Egyházmegye
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »