Az alsóvárosi ferences plébánián gyülekeztek a papnövendékek az ország kilenc szemináriumából, akikhez a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye papnevelő intézetéből is csatlakozott egy kisebb küldöttség. A résztvevők már ekkor megtöltötték a Havas Boldogasszonynak szentelt templomot, pedig a görögkatolikusok csak később, a keresztút közben érkeztek meg.

A 2010-es országos papi találkozó szentmiséje ötlött fel bennem, amelyet a papság évében rendeztek meg Esztergomban – ott töltötték meg így magyarországi és határon túlról érkezett magyar papok a bazilikát. Éppen a papság évében, a szemináriumok elöljáróinak ülésén fogalmazódott meg az is, hogy a kispapoknak évről évre legyen egy imádságos találkozási lehetőségük – világosít fel Blanckenstein Miklós, az esztergomi szeminárium rektora.

Beer Miklós váci megyéspüspök, a papnevelés püspökkari gazdája javaslatára végeztek először zarándoklatot Mátraverebély-Szentkútra. Akkor még csak egynapos volt a kispaptalálkozó: a végcél előtt egy kicsivel kiszálltak a buszokból, gyalog tették meg a hátralevő utat, a kegyhelyen imádkoztak, együtt voltak, de aztán hazamentek. Minden évben más-más szeminárium a gazdája az eseménynek, és eleinte hasonló módon, egy-egy zarándokhelyen gyűltek össze, de hamar felismerték a szervezők, hogy így a papnövendékek keveset vannak együtt, nem tudnak beszélgetni, ezért tolódott ki másfél napra a találkozó időtartama.

Miközben a rektorral erről beszélünk, a kispapokkal együtt többek között a szegedi pályaudvart, az egészségházat és a Tisza-partot érintjük – láthatólag evangelizációs, missziós célokat is szolgál a keresztútjárás. Az egyik papnövendék oda is lép hozzám egy csodáséremmel, érdeklődik, hogy tudom-e, mi az. Amikor mondom, hogy igen, akkor megkérdezi, hordom-e mindennap, ahogy a Szűzanya kéri, és mivel nemleges a válasz, nekem adja. Az elöljárókkal együtt mintegy kétszáz fekete ruhás férfi, akik miatt még forgalomkorlátozás is szükséges, mindenki figyelmét magára vonja, a bátrabbak meg is kérdezik egy-egy hátramaradó papnövendéktől, hogy mi ez a menet.

Szeged az ötödik helyszín, ahol „ott alvós” kispaptalálkozót szerveznek: az első napon a szegedi dómban végződő keresztút után közös vacsorán és ismerkedős esten vehet részt a 170 papnövendék, akik a beszélgetés mellett társasozást, csócsózást, pingpongozást is választhatnak, majd a nap közös imádsággal zárul – ismerteti a programot Serfőző Levente főszervező, oktatási püspöki helynök.

Szombaton a Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök által bemutatott 9 órai szentmise a nap csúcspontja, majd három szabadon választható program keretében Szeged városával (a dómmal és környékével, az alsóvárosi ferences látogatóközponttal vagy a belváros nevezetességeivel) ismerkedhetnek meg a kispapok. Serfőző Levente szerint a kispapok együttléte erősíti, formálja a hivatást és a jövő papi nemzedékének kapcsolatépítését is szolgálja.

A mai kor törékenysége és dinamikussága is megmutatkozik sok, az y és z generációból érkező kispapnál – mondja a szemináriumi prefektus, aki egyben ifjúsági lelkész is. – Ennek vannak nagyon jó oldalai, hiszen új kommunikációs lehetőségekkel társul ez esetükben, új módon tudják megszólítani a fiatalokat, és a gyorsaság a tanulmányaikban is sokszor pozitív értelemben van jelen, például egyre több nyelvet beszélnek. Ugyanakkor sok mindent alapszinten el kell mondani nekik, ami korábban egyértelmű volt: az emberi kapcsolatok, a közösségépítés vagy éppen az időgazdálkodás, a határok meghúzása terén emberileg is nevelni szükséges őket, nemcsak papilag formálni. Tudjanak csendben lenni, megtanuljanak pihenni – ezekre is rá kell sokakat nevelni.

A szegedi elöljáró szerint nagyon fontos, hogy életszerű, gyakorlati nevelést nyújtsanak a szemináriumok, hogy közösségi emberré neveljék a papokat, hiszen közösségeket kell majd létrehozniuk, fejleszteniük. Másrészt nagyon lényeges a reflektív nevelés, hogy tudjanak önmagukra tekinteni, részben azért, hogy ők maguk műveljék ezt papi életükben, részben pedig azért is, hogy a hozzájuk fordulóknak is át tudják adni.

A kispaptalálkozóhoz kapcsolódóan a szemináriumok elöljárói mindig folytatnak külön megbeszélést, tapasztalatcserét, a mostani alkalommal ennek témája éppen az, hogy miként tudnak minél több gyakorlati elemet becsempészni a papképzésbe. Szegeden az idei évtől például a főiskolai teológiai képzéshez képest pluszként a papnövendékeknek heti másfél-két órában egy olyan belső kurzust tartanak, amelyben a segítő beszélgetéshez, az időgazdálkodáshoz és a közösségteremtéshez adnak gyakorlati támpontokat, hogy papi szolgálatuk során építhessenek majd erre.

Róma tavaly adta ki a papképzésre vonatkozó alapelveit a világ összes szemináriumának, és minden püspöki karnak el kell készítenie a saját maga adaptációját – tájékoztat még Blanckenstein Miklós. – Jelenleg a felmérések folynak ehhez kapcsolódva. Ezek is azt mutatják, hogy az utóbbi időben jelentősen megváltozott a jelentkezők életkora: nagyon nagy a szórás, jópár jelentkezőnek van már diplomája, akár jó néhány évet dolgoztak már – így nem egyszer húsz év különbség is van a szemináriumot elkezdők életkora között. Abban is nagy az eltérés, hogy milyen közegből érkeznek: van-e mögöttük hívő családi háttér, egyházi iskola, vagy sem. Sokukban van bizonytalanság is, körülbelül a kispapok kétharmada jut el a szentelésig – ebben pedig nincs különbség a fiatalabbak és az idősebbek között – teszi hozzá a rektor.

A mintegy 170 egybegyűlt kispap közül az egyik legfiatalabb a társasjátékos teremben hangulatfelelős Aleksza János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye kispapja, aki közvetlenül a Szegeden végzett középiskolai tanulmányai után jelentkezett a szemináriumba. Hatodik osztályos korában érintette meg a papság – mondja. Édesapja és plébánosa társaságában volt kint Rómában II. János Pál pápa boldoggá avatásán 2011-ben, és miután hazatért,  eggyel alatta járó lány megkérdezte tőle az iskolában, hogy akkor most pap lesz-e, ekkor kezdett el foglalkozni a gondolattal. Tizenegyedik osztályban még gondolkozott azon, hogy hittan–történelem szakos tanárnak jelentkezzen, de 2017 húsvétján végleg megfogalmazódott benne, hogy pap szeretne lenni.

Aleksza János a szemináriumi képzés legfontosabb céljának a papi lelkület kialakítását tartja; nagyon hasonlóan gondolkodik a kétszer annyi idős György Csaba, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kispapja is, aki az imádságra, imádságos lelkületre nevelést emeli ki. Az Erdélyben született papnövendék már lediplomázott, jelenleg a bibliai nyelveket mélyíti el egyéni tanrend szerint a budapesti központi szemináriumban.

György Csaba katolikus családban nőtt föl, mindennapos volt náluk a templomba járás, de ahhoz, hogy jelentkezzen a szemináriumba, életfordulatra volt szüksége. „Isten mindig hívott, de én kiálltam az útjából. Isten nem az alkalmasakat hívja meg, hanem az alkalmatlanokat teszi alkalmassá” – utalt a kispapok által összeállított keresztút egyik gondolatára.

Fotó: Bókay László

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Váci Egyházmegye