CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Isten áldd meg a magyart. Jó kedvvel, bőséggel.”A főpásztor a Szent István plébánia tagjainak vitte egyházmegyénk híveinek üdvözletét és hozta az ottani magyar diaszpóra szeretetét, amellyel a háromnapos együttlét alatt átitatódott.
A zürichi magyar katolikus közösség közel 200 lelket számol, minden héten a magyar nyelvű szentmiséket a Flüei Szent Mikósról, a svájciak védőszentjéről elnevezett Bruder Klaus templomban tartják vasárnap. A templom plébánosa Varga Péter atya, aki segítőivel próbálja aktívvá tenni a kis közösség lelki életét.
A három napos találkozó során minden nap volt magyar nyelvű szentmise, amelyeket közösen mutatott be Beer Miklós püspök atya és Varga Péter plébános atya, de az együttlét szerves részét képezték a közös szentségimádások, a több részből álló elmélkedések, illetve a kis csoportos beszélgetések. A lelkigyakorlat fő vezérvonala a hit, remény, szeretet gondolatkörének többoldalú megközelítése volt, hisz ez a három fogalom nagyon szorosan összetartozik és egymásból következik.
A megyéspüspökünk ott-tartózkodásának utolsó napján, vasárnap a zürichi magyar református közösség tagjaival is találkozott - a Neumünster gyülekezeti házban - akik ökumenikus istentiszteletet szerveztek a katolikus hívekkel együtt, amelynek keretében megemlékeztek közelgő nemzeti ünnepünk, újkori történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről, nemzeti identitásunk egyik alapkövéről, az 1848–49-es forradalom-, és szabadságharcról.
Az istentiszteleten a köszöntőbeszédet Michna Krisztina református lelkész mondta, igehirdetési szolgálatot Beer Miklós teljesített. Az istentiszteleten az összeforrt magyar közösség együtt vallotta meg hitét és együtt könyörgött az Úristenhez a kereszténység és a magyar nemzet megmaradásáért. Az együttlétet a közös éneklés és az ökumenikus kórus szolgálata tette teljessé.
Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella
***
Varga Péter atyának hálás köszönetét és Golarits Gyöngyi visszaemlékezését a lelkigyakorlattal kapcsolatban a dokumentumban olvashatják.
| svájci beszámoló.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »